előadás

2019.10.04. 20:00

Ki nyer ma? – Játék és hangverseny 70 percben

Ötven éve indult, és harmincnyolc éven át volt hallható a Magyar Rádió legendás műsora, a Ki nyer ma?.

Hanol Erzsébet

Fotó: Makovics Kornél

Ezt idézte az ugyancsak legendás műsorvezető, Czigány György, akivel a Ki nyer ma Szekszárdon? Játék és hangverseny 70 percben című előadáson találkozhattak csütörtökön este a Művészetek Házában a komolyzene kedvelői. Czigány György ugyan a kilencvenedik életévéhez közelít, de lendületessége mit sem változott, és közvetlen módon vonta be közönségét a játékba, a hallgatóság pedig lelkesen felelt a zeneműveket felvezető kérdésekre. Nem egyszer kórusban érkezett a válasz, Czigány György humorosan meg is jegyezte, hogy csak az a baj a játékkal, ha mindenki tud mindent, vagy ha senki nem tud semmit.

A zongorához lépve, megszólaltatta a B, A, C, H hangokat, Johann Sebastian Bach névjegyét, és elmondta, hogy a zenei motívumot több zeneszerző felhasználta. Liszt Ferenc zongorajátékában, a B-A-C-H fantázia és fúgában ugyancsak visszaköszön a motívum, a művet ráadásul szekszárdi látogatása során fejezte be a virtuóz. Ezen felvezető után ült a Művészetek Háza orgonájához Lozsányi Tamás, és játszotta el Bach D-moll toccata és fúga című művét.

Operával folytatódott a program, és ehhez kapcsolódtak kérdések és érdekességek. Czigány György elmondta például, hogy Puccini titkos nyaralójába vonult vissza komponálni, és pont oda tartott, amikor autóbalesetet szenvedett, ez pedig egy kissé hátráltatta őt a Pillangókisasszony komponálásában. Az operát 1904-ben mutatták be, a darab nagyáriáját ezúttal Pintér Gabriella énekművész adta elő. Az est folyamán további Puccini-operákból hallhatott áriákat a közönség Pintér Gabriella előadásában. A Toscából Tosca imáját, a Gianni Schicchi című egy felvonásosból pedig Lauretta áriáját.

A Szekszárdi Madrigálkórus Palestrinától, Praetoriustól, Monteverditől, Gárdonyi Zoltántól és Mozarttól énekelt egy-egy kórusművet. A hangverseny toccataval kezdődött és azzal is fejeződött be, Lozsányi Tamás Charles-Marie Widor Orgona-szimfóniáját játszotta el. Zárásként Czigány György megköszönte a közönségnek, hogy aktívan játszottak, és nyereményként könyveket hozott számukra. A hallgatóság vastapssal búcsúzott tőle, amellyel az est minden fellépőjét megjutalmazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában