Elismerés

2017.09.05. 11:44

Komoly feladatok elé néz Kubinyi Júlia

Az alig 27 éves népdalénekes lett a Fonó Budai Zeneház népzenei művészeti vezetője.

„A Fonó küldetése a mai világban megtalálni a népi kultúrát, és hozzájárulni ahhoz, miként tud ez bekapcsolódni az életünkbe.”

- fogalmazott Kubinyi Júlia az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

A Fonóban az új évadban folytatódnak a jól bevált programok, köztük a Fonó Szerda és a Berka Táncház, valamint jubileumát ünnepli az Utolsó óra program, amelynek keretében a különböző tájegységekről Budapestre hozzák a még élő adatközlőket, táncosokat – mesélte.

Folytatódnak a Fonó szakmai programjai, a táncházi mulatságok, emellett lehetőséget adnak különböző népzenei együtteseknek is a bemutatkozásra – már szeptemberben lesznek lemezbemutató koncertek. Kubinyi Júlia kitért arra, hogy a Fonó jelen volt a múlt hétvégi Etyeki Pikniken és ott lesz programjaival a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon, valamint több más rendezvényen.

Kubinyi Júlia 2012-ben a Népművészet Ifjú Mestere lett, 2013-ban Junior Prima díjjal tüntették ki, a legtöbben a Fölszállott a páva televíziós népzenei vetélkedő 2012-es első szériájának döntős szólistájaként ismerhetik. 2008 óta a Dűvő zenekar énekese, számos hanglemezen való közreműködést, hazai és nemzetközi fesztiválon, népdalversenyen való részvételt tudhat maga mögött. 2015-ben jelent meg első szólólemeze Magam járom címmel.

Borítókép: Facebook / Kubinyi Júlia népdalénekes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!