Csizmadia János

2018.02.11. 07:00

Közel a kilencvenhez sem pihen a krónikás

Mozgalmas, tevékeny életet szabott neki a sors. Csizmadia János a kilencvenedik évéhez közelítve sem pihen: ír, kertészkedik, és még mindig dolgozik a fodrászüzletben.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

Makacs levél címmel a medinai önkormányzat kiadásában jelent meg a közelmúltban Csizmadia János harmadik kötete. A könyv hosszabb novellákat és morzsákat is tartalmaz. Mint a szerző minden írásának, természetesen ezeknek is van valóságalapjuk.

A helyiek azért is szeretik János bácsi elbeszéléseit, mert magukra, családtagjaikra, barátaikra ismernek a történetekben. Egyik első kritikusa, a szőlőhegyi Bakó Juci néni azzal biztatta Csizmadia Jánost: írjon még sokat, mert az ő nyelvüket használja, és minden szavát megértik.

A nyolcvankilenc éves író viszonylag későn ragadott tollat, írásait ezután hamar megszerette a közönség. Emberismerete, embersége áthatja novelláit és verseit. Persze mindig is kedvelt lakója volt falujának, hiszen fodrászként tevékenykedik, vendégei nemcsak azért ülnek be hozzá, hogy megszépüljenek, hanem a szívüket is kiönthetik az üzletében. 

Ez az a helyiség egyébként, amely bizonyítja, hogy egy falu nincs a világtól elzárva, hiszen a hírek, a helyiek és a világpolitikai jellegűek is itt, a falusi parlamentnek nevezett üzletben cseréltek és cserélnek gazdát. A jelen idő nem véletlen, hiszen a mester, aki hetvenöt éve fodrász, még ma is vág, illetve borotvál. Sőt, előfordul, hogy házhoz megy, hiszen ahogy mondja, nem teheti meg, hogy idős, mozgásképtelen barátait ápolatlanul hagyja. Több olyan kuncsaftja is van, aki külföldön dolgozik, és amikor hazajön, János bácsival igazíttatja meg a frizuráját. Ő pedig állítja: soha nem küld el senkit.

Érdekes, hogy nem készült fodrásznak, ám miután édesapjának be kellett vonulnia a II. világháború idején, valamiből élni kellett. Tizennégy évesen maradt rá ez a munka és apja fodrászüzlete. – Mindent úgy tanultam, hogy nem volt mesterem – mondja János bácsi. A világégés után nem lehetett jó pengét kapni, így egy hétvégén nem ritkán 100-110 embert borotvált meg. Muszáj volt, vagy sem, 18 évesen már mestervizsgát tett.

Azt is elmesélte Medina krónikása, hogy női fodrászatot tanulni először Kölesdre járt át, és megesett, hogy rá és szőlőhegyi kollégájára maradt egy egész ezred hajának lenyírása. Ebből kiderül, hogy még katonaként is mint fodrász dolgozott, egy forintért vágott hajat. A pénz pedig igen jól jött, mert annak idején az öccse mandulaműtétjéért, amelyet a kórházban nem tudtak elvégezni, ötszáz forintot kellett fizetni.

Öccse és annak felesége szintén a fodrász szakmát választotta, ma pedig unokájával, Hildával dolgozik együtt, akibe nem mellesleg nemcsak mestersége szeretetét plántálta, de az írásét is.

Csizmadia Jánosnak a Makacs Levél előtt Falusi parlament és Göröngyös életút címmel jelentek meg kötetei, de mert folyamatosan dolgozik, már elegendő novella gyűlt össze egy negyedik könyvhöz is.

– Elég sokat írok az öregségről – mondja. Állítja: erre így egy fiatal nem lenne képes, ő viszont azért tudja ezt megtenni, mert az öregség vele él. A kor viszont önmagában nem nyűg, inkább emlékek, anekdoták sokasága, és sok közülük még megírásra vár.

Többször is díjazták írásait

A medinai fodrász-író elmondta: bár szereti, ha jó egy mese vége, megkapta már, hogy túl sok története végződik halállal. Ennek egyetlen oka, hogy maga az élet is ezzel ér véget, írásai pedig sokszor életutakat örökítenek meg.

A fiataloknak érdekes lehet, hogy a kilencven felé ballagó úr kézzel ír, amelyet aztán az önkormányzat kulturális munkatársa digitalizál.

János bácsi irodalmi munkáját már több alkalommal díjazták, elsősorban nyugdíjasoknak szóló megmérettetéseken. Megkapta a Tisztelet Társasága által kiírt irodalmi pályázat különdíját, az országos nyugdíjas érdekszövetség irodalmi pályázatán Maris néni című novellájával I. díjat érdemelt ki, míg a különdíjat az Öreg szerelem is van a világon cíművel.

János bácsi nem tartja magát írónak, inkább olyan embernek, aki egy falu krónikásaként le tudja írni a gondolatait.

 

Címkék#medina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában