dbu

2019.03.27. 09:30

Macbeth, avagy a hatalom igézetében

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

William Shakespeare nemcsak megunhatatlan, hanem maradéktalanul érvényes, több mint ötszáz évvel halála után is. Éppen ezért érthető és elismerésre méltó a Magyarországi Német Színház döntése, melynek köszönhetően tegnap óta a Macbeth című darab gyarapítja a premierek számát. A történet ismert, legalábbis azok számára, akik vagy könyvben olvasták, vagy színpadi, vagy pedig filmes feldolgozásban látták a királydrámát. Utóbbi műfaj közül kiemelendő Roman Polanski máig nehezen meghaladható műve, mely 1971-es mivolta ellenére borzongatóbb, mint napjaink megannyi horrorja.

Mert a Macbeth bőven rendelkezik számos idegborzoló elemmel, de mindenekelőtt a változó széljárásnak engedelmeskedő emberi jellem érzékletes leírásával. A skót hadvezérnek boszorkányok jósolják meg, hogy hamarosan az ország királya lesz. Az eleinte bizonytalankodó Macbeth egyre inkább az önbeteljesítő jövendölés hatása alá kerül és nem válogat az eszközökben.

– Manapság is időszerű az a kérdés, hogy vajon milyen hatással van a hatalom az egyénre – mondta el lapunknak Lotz Katalin, a Deutsche Bühne Ungarn igazgatója. – Univerzális jelenségről van szó, a munkahelytől a világpolitikáig találhatunk rá példákat. Többek között ezért is népszerű a mai környezetben játszódó darab, melyet a keddi bemutató után április első három napján, majd ősztől is műsorra tűzünk.

A királydráma rendezője a Nürnbergből érkezett Johannes Lang, a főszerepet Horgász Dezső alakítja, Lady Macbeth szerepében pedig Paula Donner látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában