gyász

2018.08.11. 14:15

Meghalt Kerényi Imre

A miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész 75 éves volt.

Budapest, 2016. április 20. Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, politikus, publicista, érdemes és kiváló művész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Kiss Mari Jászai Mari-díjas magyar színésznő pályafutását, szerepeit idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.

Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.

„Kerényi Imre nagy kultúrharcos volt, aki az évek múlásával egyre tisztábban és világosabban látta, hogy mi a feladata a magyar kultúra értékeinek megőrzése és a magyar kultúra megújítása terén” – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke szombaton az MTI-nek.

Vidnyánszky Attila kiemelte: Kerényi Imre jelentős színházi ember volt, akinek

meghatározó előadásai mellett a legnagyobb tette az volt, hogy 1981-ben elsőként vitte színre a Csíksomlyói passiót, amely „egy megrázó és nemcsak a színházban, hanem a teljes magyar kultúrában is utat mutató előadás volt”.

A főigazgatót megrendítette, hogy Kerényi Imre nem érhette meg a Csíksomlyói passió augusztus 18-i bemutatóját a csíksomlyói nyeregben. Hozzátette: Kerényi Imre halála különös inspirációt ad a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójához.

Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított a főiskolán.

1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Sikeres rendezése a Csíksomlyói passió, melyet Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutattak. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.

Munkásságát több díjjal ismerték el: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988). 2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.

1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon.

2011 és 2018 között a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt. Nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat, amely a magyar írott kultúra legjavát rendszerezi és teszi elérhetővé.

Borítókép: Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, politikus, publicista, érdemes és kiváló művész

Forrás: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában