szüreti mulatság

2018.09.09. 17:41

Megválasztották a szüret szépét Bogyiszlón

Hanol Erzsébet

Szüreti mulatságot tartottak szombaton Bogyiszlón. Sokan voltak kíváncsiak a falu utcáit bejáró menetre, amelyben a feldíszített kocsik és a hagyományőrző táncosok, zenészek mellett csikósok, lovasok is haladtak. A kisbíró Valdraf Tibor volt, aki kidobolta az elmúlt év néhány emlékezetes történését. Nemes Gyula volt a bíró, Szűcs Petra a bíróné, a jegyzőpár pedig Mészáros Roland és Takáczi Adrienn. Az iskolás korosztályban Kiss Ákos alakította a bírót, Horváth Réka a bírónét, Demkó Ákos a jegyzőt és Perjési Napsugár a jegyzőnét. Az óvodásoknál Kemény Benedek és Nagy Hanna voltak a bíró és a bíróné, míg Simon Gergő és Juhász Natasa a jegyző és a jegyzőné.

A szüreti mulatság résztvevőit a felvonulás után a Holt-Duna partján borudvarral és színpadi programmal várták. Fellépett a helyi táncosok apraja-nagyja, amelyhez a Bogyiszlói Zenekar húzta a talpalávalót. Műsort adott még a tamási Pántlika Néptánccsoport, a Cinege Néptánccsoport Törökfaluról, a Tengelici Citerazenekar és a Csurgó zenekar.

Az esti viseletes bálon a Tibsa Band zenélt, és idén először a szüret szépét is megválasztották a faluban. A versenyre nemcsak helyi lányok neveztek, hanem őcsényi, györkönyi és törökkoppányi induló is. volt. Utóbbi települést képviselő Szűcs Apolka lett az est egyik díjazottja. A legszebb nemzetiség viseletet a györkönyi Hahn Györgyi mutatta be, aki német nemzetiségi viseletben érkezett. A legszebb lánynak az őcsényi Kónya Boglárkát választották. Ő a legszebb magyar viselet kategória egyik díjazottja is lett, míg holtversenyben a bogyiszlói Nyúl Kitti szintén első helyezett lett.

Kelt tészta sütőversenyt is rendeztek a szüreti mulatságon. A legjobb punyit Csonka Zoltánné sütötte, miként a legfinomabb édes süteményt is. A sósak közül Keresztes Józsefné süteményét találták a legjobbnak, a különdíjat pedig Lépő Ignácné kapta, aki szintén sósat sütött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában