Fesztivál

2017.09.02. 07:04

Mindenkit túlragyogott Velencében Fonda és Redford

A két sztár új filmjével elbűvölte a közönséget.

Velence, 2017. szeptember 1. Robert Redford (b) Jane Fonda amerikai színészek az Our Souls At Night címû filmjük alkalmából tartott fotózáson a 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. szeptember 1-én. A filmes seregszemle szeptember 9-ig tart. (MTI/EPA/Claudio Onorati)

Jane Fonda és Robert Redford pénteken életműdíjat kapott a Velencei filmfesztiválon, ahol Our Souls at Night című, versenyen kívül bemutatott új filmjük nagy sikert aratott.

A két sztár több mint ötven éve állt először együtt a kamera előtt a Mezítláb a parkban című romantikus vígjátékban, most pedig a Netflix számára forgatott érett kori románcban játszottak özvegy szomszédokat, akik egymásra találnak. A Lido közönségének reakciójából ítélve évtizedekkel ezelőtti vonzerejük mit sem vesztett erejéből a filmvásznon.

Az Our Souls at Night című film, amelyet Redford producerként is jegyez, Kent Haruf regénye nyomán készült. Mint a színész-rendező elmondta: részben azért vállalta ezt a filmet, mert úgy véli, hogy a filmipar főleg a fiatalokra koncentrál, és nem születik elég film az idősebb közönség számára. Fonda azonban megjegyezte, hogy tapasztalható némi javulás, hiszen a Netflixnél készül például a Grace és Frankie című sorozat, amelyben egy frissen facérrá vált nőt játszik.

A két legendás színész arról is beszélt Velencében, hogy nagyon izgatottak voltak a közös munka miatt.

„Még egy filmet akartam vele csinálni, mielőtt meghalok”

– mondta Redford.

„Mulatságos volt őt megcsókolni húszévesen, és aztán újra csaknem 80 esztendősen”

– fűzte hozzá Fonda.

Az A-kategóriás nagy múltú mustrán, amely szeptember 9-ig tart, számos további idősebb sztár is feltűnik majd a vörös szőnyegen, köztük Judi Dench, Helen Mirren, Donald Sutherland és Michael Caine.

Borítókép: MTI/EPA/Claudio Onorati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!