fesztivál

2017.07.26. 21:49

Népzenei koncertek és pálinkaverseny is lesz a 12. Panyolafeszten

A fesztivált falunap helyett találta ki 2006-ban Muhari Zoltán, a település jelenlegi polgármestere vezetésével egy civilekből, lelkes fiatalokból álló csapat.

Nép- és világzenei koncertekkel, néptáncműsorral, bábszínházzal, a helyi és megyei értékek bemutatójával, valamint pálinkaversennyel várja az érdeklődőket augusztus 3. és 6. között a 12. Panyolafeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.

Mint a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a fesztivált falunap helyett találta ki 2006-ban Muhari Zoltán, a település jelenlegi polgármestere vezetésével egy civilekből, lelkes fiatalokból álló csapat. Kezdeményezésük sikeres volt, a fesztivál évről évre egyre több és egyre messzebbről érkező látogatót fogad.

Muhari Zoltán elmondta, hogy a programmal a zenei és a népművészeti értékőrzés a legfontosabb céljuk. A kulturális programok mellett idén új elemként a helyi értékek kerülnek a középpontba: Panyolán kívül tíz megyei település mutathatja be saját értéktárát a fesztiválon.

Idén egy nulladik nappal bővítik ki a programot: a látogatókat augusztus 3-án egy Cseh Tamás-emlékkoncertre és a Mörk zenekar fellépésére várják. Másnap néptáncegyüttesek mutatkoznak be, koncertet ad a Budapest Bár és a Gypo Circus, valamint ekkor tartják meg a pálinkaszemináriumot és -versenyt.

Augusztus 5-én templomtúra, zenés Tisza-parti strandolás, értékkiállítás és kézműves vásár szerepel a programban, de folytatódnak a koncertek is, a közönséget Szalonna és Bandája, valamint a Kerekes Band szórakoztatja.

Lesz gasztronómiai program is, a gyerekeket „pulyasarokkal”, gólyalábas bábszínházzal, a felnőtteket pedig táncházzal és betyárjátékkal várja Ferenczi György és a Rackajam, Szomjas György, illetve Cimbi és barátai.

Augusztus 6-án református istentisztelettel zárul a fesztivál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!