jó munkához idő kell

2019.01.30. 11:13

Százegy éves író viszi színpadra Hemingway legendás művét

A.E. Hotchner 60 éve ígérte meg barátjának, hogy jobbat csinál Az öreg halász és a tenger 1958-as filmadaptációjánál.

Forrás: Wikimedia

Hotchner színpadi adaptációt február elsején mutatják be Pittsburghben. Amikor 1958-ban bemutatták a regény filmváltozatát Spencer Tracyvel a főszerepben, Hemingway meghívta barátját, hogy nézzék meg együtt a filmet.

„12-13 perccel a film kezdete után Hemingway hozzám fordult és megkérdezte: mehetünk?”

- idézte fel a több mint 60 éve történteket a 101 éves drámaíró. Az utcán Hemingway egyfolytában azon füstölgött, hogy Spencer Tracey teljesen rossz választás volt a főszerepre, mivel számára olyan volt, mint egy kövér, gazdag színész, aki megpróbál halászt alakítani – tette hozzá Hotchner.

Azt mondta, „tudod, írsz egy könyvet, amelyet igazán szeretsz és akkor ezek csinálnak valami ehhez hasonlót, és ez olyan, mint amikor belevizelsz apád sörébe”

- idézte Hemingway szavait barátja. (Az utóbbi hasonlatot Hemingway gyakran használta arra, amikor műveinek adaptációját rossznak tartotta.)

Még aznap este egy étteremben Hemingway arra kérte Hotchnert, hogy csinálja meg valamikor saját adaptációját, és barátja ígéretet is tett neki erre.

Évekig egy Hemingway-szellemmel élt együtt

Több mint 60 év elteltével idén Hotchner végre valóra váltja ígéretét. Az elmúlt évtizedekben mintegy tízszer látott neki, de minden vázlat a szemétben végezte. „Csak amikor megöregedtem, találtam meg a megfelelő verziót” – magyarázta Hotchner az AP amerikai hírügynökség tudósítójának, aki szerint az író volt a tökéletes jelölt arra, hogy színpadra vigye Hemingway regényét.

Együtt halászott barátjával Kubában, együtt jártak bikaviadalokra Spanyolországban, együtt vadásztak Idahóban, és ő volt az, aki 1964-ben megírta a Papa Hemingway című nagysikerű életrajzot a Nobel-díjas íróról, valamint adaptálta Hemingway számos művét, köztük a Kilimandzsáró havát tévéfilmre.

„Ez az ígéret kísértett engem, mivel ő nem sokkal utána meghalt. Évekig gondolkodtam rajta. De soha nem állt össze a fejemben, hogyan lehet ezt az igen személyes könyvet megfogni, mivel az öreg halász valójában maga Hemingway” – hangsúlyozta Hotchner, aki színpadi adaptációjához segítségül hívta fiát, a 47 éves dokumentumfilmest és írót.

„Évekig egy Hemingway-szellemmel éltem együtt, és van valami nagyon mélyre ható ebben a történetben, annak ellenére, hogy nagyon egyszerű. És ha van egy 101 éves apád, aki még most is jár horgászni, és eredményes e téren, van sok téma, amely rezonál erre” – mondta Tim Hotchner.

Erről a darabról sosem sétálna ki

A Pittsburgh Playhouse, amely felújítása utáni első szezonjának megnyitójához új színművet keresett, a New York-i RWS Entertainment csoporttal összefogva döntött a darab mellett. Joe Christophernek, az RWS színházi vezetőjének Hotchner ügynöke juttatta el az adaptációt. „Nem tudom, hogy azért, mert egy strandon heverve olvastam, de zsigerien láttam a darabot a színpadon” – mondta Christopher, aki szerint az életben csak egyszer fordul elő, hogy olyan valakivel dolgozhass, aki gyakran fordult meg Hemingway mellett.

A 101 éves Hotchnernek még ma is vág az esze, gyakran bolondozik és igen energikus. Négy órán át adott interjút az amerikai hírügynökség tudósítójának, ez alatt csak tíz percnyi szünetre volt szüksége.

Tavaly jelent meg legutóbbi műve, és még most is naponta ír. Mindennapos rutinja: reggeli, írás, ebéd, írás, esti hírműsorok nézése, vacsora, gin-tonik és esetleg egy film megnézése.

Ami Az öreg halász és a tengert illeti, elégedett, hogy valóra váltotta barátjának tett több mint félévszázados ígéretét, és azzal is, ahogyan a színdarab sikerült.

„Ez egy olyan változat lesz, amelyről Hemingway soha nem sétált volna ki” – hangoztatta.

Borítókép: Ernest Hemingway írás közben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!