Százötven éve született

2020.02.21. 07:16

Székely Aladár fotográfiáiból nyílik kiállítás

Korának meghatározó fotóművésze, a 150 éve született Székely Aladár (1870-1940) fotográfiáiból nyílik kiállítás pénteken a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten.

Baki Péter, a gyűjtemény igazgatója elmondta: a Magyar Fotográfiai Múzeum tárlatai során elsősorban történeti fotográfiával foglalkoznak, de többször adnak lehetőséget kortárs alkotók számára is. Székely Aladár esetében a kerek évforduló miatt döntöttek a kiállítás megrendezése mellett.

Székely Aladár előtt a fényképezés Magyarországon már több évtizedes múltra tekintett vissza, a világszínvonalat azonban az ő portréművészetével érte el.

Az igazgató szerint Székely Aladárt elsősorban a jellemábrázolás emeli ki a kortársai közül, nem csupán portrét készített, hanem az ábrázolt ember egyéni tulajdonságát is meg tudta jeleníteni a képeken. Egy rendkívül invenciózus, érzékeny alkotó volt, aki korának egyik meghatározó fotóművészévé vált – fogalmazott.

A 20. század elején készült nevezetes portréi a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják.

Többek között megörökítette Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Eötvös Józsefet vagy a festő Rippl-Rónai Józsefet, de a fiatal Bartók Bélát is. Közismert Ady Endréhez fűződő mély barátsága. Végigkövette életét, megörökítette annak minden fontos szereplőjét. A fényképész barát a neves költőről mintegy száz fotót készített.

A korabeli fényképezésről Baki Péter kiemelte:

hosszabb időt vett igénybe, mint manapság, de korántsem volt hosszú folyamat.

Ellenben a portréalany beállítására több időt szántak. Székely Aladár képeinek eljárása zselatinos ezüstnagyítás-technika volt, de úgynevezett nemeseljárással is készített képeket.

A fotóművész háború alatt hátrahagyott műtermét bombatalálat érte, így sok üvegnegatívja megsemmisült.

A Magyar Fotográfiai Múzeum mintegy száz képét őrzi, a mostani tárlatra ezekből válogattak. A kiállítás 51 fotója Székely Aladár egész életművének keresztmetszete, vagyis nem csupán a híressé vált képei tárulnak a látogatók elé.

A tárlat amelyet pénteken Tőry Klára művészettörténész nyit meg péntektől március 29-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában