újragondolt előadás

2018.08.01. 13:07

Több száz erdélyi fellépővel mutatják be a Csíksomlyói passiót

Az eredeti szereplőgárdát is láthatjuk majd a csíksomlyói előadáson, amit élőben közvetít a Duna TV.

Budapest, 2017. március 9. Tóth László (b) a jeruzsálemi és Farkas Dénes (j) a zsibárus szerepében a 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján készült Csíksomlyói passió című darab próbáján a Nemzeti Színházban 2017. március 9-én. A darabot március 10-én mutatják be Vidnyánszky Attila színházigazgató rendezésében. MTI Fotó: Kallos Bea

Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója az M1 műsorában elmondta: a produkció előzménye a Jézus szenvedéstörténetéről a Nemzeti Színházban tavaly bemutatott előadás, ezt hozták el a csíksomlyói hegynyeregbe, ahol a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei mellett több száz erdélyi zenész és táncos szerepel majd.

„A helyi erőkkel kiegészített produkciót kicsit közösen hoztuk létre, kicsit mindenki magáénak érezhette”

- mondta.

A produkcióban közreműködik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa, valamint Molnár Levente operaénekes is – tette hozzá.

Vidnyánszky Attila beszélt arról is, hogy az előadás négyféle szövegből áll össze, egyrészt a 18. században Csíksomlyón bemutatott régi iskoladrámákból, másrészt a Szentírásból átemelt szövegekből, emellett megjelennek benne Berecz András által megszólaltatott archaikus népénekek, mesék, legendák, az egész gerincét pedig Szőcs Géza 90-es években íródott Passiója adja.

„Szőcs szövege nagyon a máról szól, hogy mit jelent ma megélni, újragondolni a legszebb történetünket”

- magyarázta az igazgató.

Beszélt arról is, hogy a Nemzeti Színházban játszott előadáshoz képest sok mindent meg kellett változtatni. Egy zárt térben nagyon bensőséges történetet láthatott a közönség, a Nyeregben pedig „kifelé kell dolgozni”, „kinyúlni” a néző felé.

Ezért szigeteket hoztak létre a nézőtéren, hogy állandóan ott legyenek a szereplők a tömegben.

A rendező beszélt arról is, hogy az előadás egy színháznyelvi kísérlet is, a táncegyüttessel egy egyedi gesztusrendszert, színpadhasználatot szeretettek volna kitalálni.

Zsuráfszky Zoltán koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazgatója a műsorban elmondta, hogy a székely anyag lengi át a produkciót, amelyben a Nemzeti Táncegyüttes negyven táncosához mintegy 100 erdélyi táncos csatlakozik. Mint fogalmazott, az előadásba bevont helyi táncosok biztosítják a kötődést a hagyományhoz, a helyszínhez.

Olyan előadást terveztek, amelyben egymásra találnak a műfajok

- tette hozzá.

Megemlítette, hogy a cselekmény három hatalmas színpadon játszódik. Mint mondta, a Nemzeti Színházban bemutatott előadással már a Nyeregbe is készültek, Székely László monumentális díszletei így eleve úgy készültek, hogy Csíksomlyón is használhatók legyenek.

Borítókép: MTI Fotó/ Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában