II. Rákóczi Ferenc emlékezete

2019.10.30. 21:22

Török-magyar kultúrház nyílt Rodostóban

Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Török-Magyar Kultúrház rodostói átadó ünnepségén mondott beszédében szerdán.

A kultúrház a nyugat-törökországi Rodostóban (Tekirdag), a Rákóczi Múzeum mögött található Hikmet Cevik utca 11. szám alatt nyílt meg. Az államtitkár a felújított épületnél felidézte, hogy a ház annak a Csáky Mihály grófnak volt az otthona, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem egyik leghűségesebb generálisaként, a bujdosásba is követte őt, és akit 1738-tól 1757-ben bekövetkezett haláláig a rodostói kuruc emigráció vezetőjeként tartanak számon.

Potápi Árpád János az MTI-nek telefonon elmondta: két évvel ezelőtt járt először Rodostóban, és már akkor megérintette, hogy a török emberek és vezetőik mennyire foglalkoznak a kuruc-, illetve Rákóczi-hagyománnyal. Kiemelte:

Csáky gróf házát a város önkormányzata teljes egészében a saját pénzéből újította fel azzal a céllal, hogy mind a magyar, mind a helyi turistákat odavonzza.

A nemzetpolitikai államtitkár közölte: az épület egyrészt a rodostói Török-Magyar Baráti Társaság irodája lesz, ahol a tiszteletbeli konzul, Erdogan Erken hivatala is helyet kap. Hozzátette: a házban ezen felül egy, a száműzetésbe kényszerült 80 fős magyar kolóniáról szóló kis történeti kiállítást is berendeztek, a gyerekek számára külön interaktív szobával.

Az államtitkár szerdai beszédében emlékeztetett: a Rákóczi-szabadságharc leverését követően a fejedelem először Lengyelországban, később Franciaországban, 1717-től a török szultán meghívására pedig az Oszmán Birodalomban lelt menedékre, ahol a kezdetekkor Edirnében (Drinápoly), majd Isztambul Yeniköy nevű községében élt. Bécs tiltakozása miatt 1720-ban a szultán a magyar politikai emigráció lakhelyéül Rodostót (Tekirdag) jelölte ki. Rákóczi életének utolsó 15 évét ebben a Márvány-tenger partján fekvő kisvárosban töltötte.

Aki Rodostóba érkezik, annak rögtön feltűnhet, hogy a városban egy különálló „magyar sziget” található

- árulta el az államtitkár. A mára már teljes körűen felújított Rákóczi Múzeum, a Magyar utca, a Rákóczi sugárút, a Mikes Kelemen utca és park, illetve a Szabadság és Béke park – amelyben a fejedelem teljes alakos szobra áll – mind arról tanúskodik, hogy évszázadokkal ezelőtt nemcsak befogadtak egy maroknyi magyar közösséget, hanem az idő múlásával sem engedték, hogy a törökországi évek emlékét elfedje az idő – fogalmazott.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek azon vélekedésének is hangot adott, hogy Rodostót sokkal jobban be kellene kapcsolni a magyar emlékezetbe és a magyar turizmusba. A török és a magyar kormánynak komolyan el kellene gondolkoznia azon, hogy a közös együttműködés „sarokbástyájává” tegye a mai Tekirdag-t – hívta fel a figyelmet.

A szerdai megnyitón a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 20 diákja, igazgatója és több kísérőtanára is jelen volt. Potápi Árpád János beszédében példaértékűnek nevezte azt a helytállást, amelyet a líceum tanári, szülői és hallgatói közössége mutatott az elmúlt évek során. „Innen is üzenjük, hogy van értelme kiállni az igazságunkért, az iskolánkért, a közösségünkért, a nemzetünkért” – nyomatékosította.

Az államtitkár, aki háromnapos hivatalos látogatás keretében érkezett szerdán Törökországba, az MTI-nek arról is beszámolt, hogy az erdélyi gyerekekkel megkoszorúzták a Rákóczi-háznál a fejedelem mellszobrát és elénekelték közösen a Székely Himnuszt.

Potápi Árpád János csütörtökön Isztambulban felkeresi a magyar főkonzulátust és az Isztambuli Magyar Intézetben működő hétvégi magyar iskolát. A programot a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes szerdai rodostói, valamint csütörtöki isztambuli fellépése színesíti. A látogatás pénteken – mindenszentek napjára is emlékezve – magyar nyelvű misével és koszorúzással zárul az isztambuli Szent Benedek-templomban, ahol Rákóczinak, édesanyjának, Zrínyi Ilonának, továbbá Thököly Imrének a hamvait őrizték évszázadokon keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában