akciójelenetekkel teli történet

2017.10.20. 10:59

Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere.

Az összegzés emlékeztet arra, hogy a lengyel főváros nemzetközi filmfesztiválja egyike a producerek nemzetközi szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 15 seregszemlének a berlini, a cannes-i, locarnói és a velencei mustra mellett – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap..

A magyar mozikban november 23-tól látható Viszkis-film „egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelenetekkel teli története – úgy, ahogy csak az immár legendás Kontroll és a Predators – Ragadozók rendezője, Antal Nimród tudja elmesélni” – írják.

A filmalap tájékoztatója emlékeztet arra, hogy 2003-ban Antal Nimród első mozifilmje, a Kontroll már szerepelt a varsói nemzetközi filmfesztiválon és el is nyerte a fesztivál közönségdíját.

Az idén 63 ország részvételével megrendezett és mintegy 200 alkotást felvonultató filmünnep szervezőinek tájékoztatása szerint elővételben először A Viszkis című film vetítésére fogytak el a jegyek. A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült film producere a Kontrollt és a Kincsem című filmsikereket jegyző Hutlassa Tamás volt.

A varsói filmfesztiválon az elsőfilmek versenyében mutatkozott be Politzer Péter Férfikor című alkotása. Műsoron volt a Kút és az Aurora Borealis – Északi fény, valamint a Néhány szó című 8 perces animáció is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!