„Szép város Kolozsvár...”

2017.08.10. 12:06

Vasárnap kezdődik a Kolozsvári Magyar Napok

A 8. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye az erdélyi magyarságnak és a magyarországi vendégeknek is szól, ugyanakkor a kolozsvári románok és magyarok találkozására is lehetőséget nyújt.

Mutatványosok a Kolozsvári Magyar Napok tavalyi rendezvényén. Fotó: magyarnapok.ro

A rendezvénysorozat vasárnap kiállításmegnyitókkal, ökumenikus istentisztelettel kezdődik. A hétfői nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Kodály Zoltán emlékének ajánlott előadását nézheti meg a közönség.

A sétatéri színpadon a gyermekeket megszólító programokat láthatják az érdeklődők, a Farkas utcai színpad a folk-, az operett- és a nótaelőadások helyszíne lesz, a Fogoly utcában rendezik be a borutcát, ahol a Hagyományok Háza bevonásával szerveznek hagyományőrző programokat. A fesztivál főtéri nagyszínpadán a Szent István-napi néptánctalálkozó gáláját, a Ghymes együttes, Szikora Robi és az R-GO, Deák Bill Gyula és Földes László Hobo, valamint Charlie koncertjét hallhatja a közönség. A rendezvény augusztus 20-án, vasárnap Kolozsvár főterén zárul a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő-produkciójával.

Az érdeklődők a rendezvény honlapján számos más program közül is válogathatnak: irodalmi és kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és könyvbemutatók, színházi előadások és középkori forgatag is várja őket. A szervezők az erdélyi magyarság sorsával, sajátos helyzetével kapcsolatos elemeket is a programfolyamba illesztettek, így a Kolozsvári Állami Magyar színházban látható lesz például Dragomán György Kalucsni című darabja, vagy bemutatják a Hit és nemzet – Tőkés László breviáriuma című kötetet, amely a lelkész-politikus elmúlt 28 évnyi munkáját hivatott az olvasóközönség elé tárni.

Farkas utcai hangulat a tavalyi fesztivál keretében megrendezett Szent István-napi néptánctalálkozó jókedvű résztvevőivel. Fotó: magyarnapok.ro

A nyolcnapos fesztivál újdonságairól tartott kolozsvári sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező elmondta: a tavalyi magyar napokon – amelyek keretében Kolozsvár városi rangra emelésének a 700. évfordulóját is megünnepelték – a szervezők azt tapasztalták, hogy a fesztivál kinőtte helyszíneit, a Főtér, a Fogoly utca és a Farkas utca terei már nem tudják befogadni a látogatók sokaságát. Ezért idén a Sétatéren is színpadot állítanak fel, és egy olyan kísérletet, továbbgondolási folyamatot indítanak el, amely két év alatt megújítja Erdély legfontosabb kulturális fesztiválját.

Gergely Balázs kiemelte: azért minősítették „transylvanicummá” a magyar napokat, mert a rendezvény „olyan közkinccsé vált, amelyet sok más erdélyi érték mellett ki lehet tenni a kirakatba”, és amely egész Erdélyt gazdagítja. A főszervező hozzátette: idén is adománygyűjtést szerveznek a magyar napok keretében, a kedvezményezett ezúttal a kolozsvári szegénykonyha lesz, amelyet közösen kívánnak működtetni a történelmi magyar egyházak.

A kincses város zsúfolásig telt főtere a tavalyi Kolozsvári Magyar Napok idején. Fotó: magyarnapok.ro

A főszervező megemlítette: a szervezésre rányomta bélyegét, hogy Horváth Annát, Kolozsvár korábbi alpolgármesterét a korrupcióellenes ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától. Az pedig, hogy fél évig nem volt magyar alpolgármestere a városnak, azt eredményezte, hogy a városházi hivatalnokok prioritáslistáján hátrébb kerültek a rendezvénnyel kapcsolatos teendők.

Oláh Emese – aki április eleje óta tölti be az alpolgármesteri tisztséget – hangsúlyozta, hogy a város továbbra is kiemelt rendezvénynek tekinti a magyar napokat, és évről évre nagyobb összeggel támogatja a szervezést. Úgy vélte: a rendezvény az erdélyi magyarságnak és a magyarországi vendégeknek is szól, ugyanakkor a kolozsvári románok és magyarok találkozására is lehetőséget nyújt.

A látogatókra váró programból és a fesztivál hangulatából egyperces ízelítőt ad az alábbi videó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!