Bulvár-celeb

2023.01.09. 15:05

Háborúznak a volt szeretők a halott magyar özvegy örökségéért

70 milliárd a tét...

Forrás: Shutterstock

Fotó: New Africa

A magyar származású Gál Anna a brit főnemes Alexander Thynn felesége volt 51 éven át.

Gál Anna színésznőként ismerkedett meg a márkival még 1959-ben. 10 évvel később össze is házasodtak - írja a dailymail nyomán a Bors.

A márki neje mellett 74 szeretőt tartott hatalmas angliai birtokán.

Thynn 2020-ban koronavírus miatt bekövetkezett halála után 157 millió fontos, azaz 70 milliárd forintos vagyonát, szafari parkját, kastélyát és birtokait törvényes feleségére, Annára, valamint lányára, Lenkára és a fiára, Ceawlin-re hagyta, amit persze nem néztek jószemmel a csak "feleségecskék"-ként emlegetett szeretők.

Amanda Doyle sem, aki nemrég be is perelte a birtokot. Doyle állítása szerint 21 éven át anyagilag függött Alexandertől, és ez az időszak kizárólag a márki 2020-ban bekövetkezett halálával ért véget. Amanda reméli, hogy az 1975-ös öröklési törvény családra és eltartottakra vonatkozó rendelkezése segíteni fog az ügyében. A törvény kimondja, hogy azok, akik anyagilag függtek az elhunyttól, bizonyos körülmények között „pénzügyi ellátást” igényelhetnek. A márki halála után csak néhány szerető maradt a birtokon, köztük Amandával. Azóta már több barátnő is pert indított.

Gál Anna színésznő volt, amikor megismerte a gazdag nemes.
Forrás: Bors


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!