Járműipar

2022.05.02. 12:15

A csiphiány a német elektromoskerékpár-gyártást is fékezi

Sok kerékpáralkatrészt Kelet- és Délkelet-Ázsiából szállítanak Európába.

A német autóipar után az ország elektromoskerékpár-gyártóit sem hagyta érintetlenül a globális félvezetőáramkör-hiány a kerékpárgyártók szakmai képviseleti szervezete (Zweirad-Industrie-Verband) szerint.

Az e-kerékpárok esetében hasonló csipproblémával küzdünk, mint az autóiparban

– mondta Burkhard Stork, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Nem az akkumulátorok hiányoznak, hanem az akkumulátor töltésének vezérléséhez és a kijelzőkhöz szükséges csipek.

– A kerékpáriparban is akadoznak az ellátási láncok a koronavírus-világjárvány kezdete óta, de továbbra is kezelhetőek – mondta. Az ukrajnai háború viszont sokat rontott a helyzeten – tette hozzá Stork, a kamionsofőr-hiányra hivatkozva.

Sok kerékpáralkatrészt Kelet- és Délkelet-Ázsiából szállítanak Európába.

Az olyan szigorú koronavírus-korlátozásokat bevezető országokban, mint Kína, Malajzia, Szingapúr vagy Vietnam, az elmúlt két évben sok gyár időnként leállt

– mondta Stork, megjegyezve, hogy

a jelenlegi kínai zárlatok ismét szállítási késedelmeket okoztak.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!