Polgári repülés

2022.07.11. 09:30

Véget érhet az olcsó repülőjegyek korszaka

Az olajárak és az üzemanyagköltségek növekedésével a repülőjegyek ára is emelkedni fog

– írja a BBC Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatójának szavai alapján. A British Airways egykori vezetője szerint azoknak, akik nyár végén terveznek utazni, érdemes felkészülniük arra, hogy többet kell fizetniük a repülésért.

Walsh bírálta a Heathrow repülőtér protokollját, úgy véli, sokkal jobban fel kellett volna készülniük a fennakadások kezelésére, hogy ne az utasok szenvedjenek hátrányt a kialakult káosz miatt. Több járattörlés is történt, a tájékoztatás pedig nem volt megfelelő.

A főigazgató arról is beszélt, hogy a háborús infláció a lehető legrosszabbkor jött, amikor már éppen kezdett volna magához térni a megtépázott szektor. Walsh elismerte, hogy 

a munkaerőhiány és a meglévő személyzet elégedetlensége még az árak emelkedésénél is nagyobb problémát okoz a szolgáltatás zavartalan biztosításában, 

azonban nem tanúsított mély megbánást azzal kapcsolatban, hogy a pandémia idején leépítette a British Airways létszámát.

Kivérezteti a reptéri káosz a járvány által megtépázott légitársaságokat

Európában és az Egyesült Államokban is ezrével mondják le a járatokat a légitársaságok, miután a megnövekedett forgalmat nem tudják kiszolgálni. A munkateher miatt szinte minden pilóta fizetésemelést követel, amit a pandémiát éppen túlélő vállalatok nem tudnak megadni. Az elégedetlen dolgozók sztrájkba léptek, amivel még inkább a földhöz szegezik a repülőgépeket.

Borítókép: Illusztrációfotó / dpa Picture-Alliance via AFP / Boris Roessler

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!