nyaralóknak

2017.08.20. 07:39

Vasárnap eső lesz az ország közepén

Az ország középső északi részén 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi eső hullhat. Az Adrián több felé lesz felhős az ég. Eső is várható.

Heves, Nógrád és Pest megyére valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a vasárnap folyamán várható sok eső miatt a meteorológiai szolgálat.

Napközben a Dunától keletre a csendesebb, tartós eső mellett helyenként dörgés-villámlás (zivatar) előfordulhat. Főként a Duna-Tisza köze északi felén és az Északi-középhegység vidékén várható jelentősebb mennyiségű csapadék, de lokálisan záporból vagy zivatarból máshol is eshet hasonló mennyiség.

A főváros környezetében átmenetileg 60 kilométer/óra körül alakulhatnak a legerősebb széllökések.

Vasárnap az ország keleti felén is megszűnik a kánikula. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18-25 fok között alakul, a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a hűvösebb, a Tiszántúlon azonban még 25 fok fölé melegedhet fel a levegő, amely késő estére 13-19 fok közé hűl le.

Az augusztus 20-ai központi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője szombat délután azt mondta: a nap folyamán a friss információk, meteorológiai előrejelzések alapján döntenek szükséges-e az egyes programok módosítása. Kara Ákos tájékoztatása szerint reggel döntenek arról, hogy a délelőtti vízi és légi parádét milyen módon lehet majd megtartani, szükség esetén egyes programelemek változhatnak. Kara Ákos kifejtette: az esti budapesti tűzijátékot tekintetében is kiemelt szempont az időjárás. Az esetleges erős szél, illetve másodfokú (narancs), vagy harmadfokú (piros) riasztás befolyásolhatja a biztonságos lebonyolítást – fejtette ki.

Vizeink hőmérséklete

A Balaton 25,9; a Fertő 24; a Szelidi-tó 24,5; a Lupa-tavak 24,8; a Velencei-tó 26; a Tisza-tó 25,8 fokos.

A Duna hőmérséklete Komáromnál 20,5; Esztergomnál 21; Budapestnél 21,7; Dunaújvárosnál 21,8; Bajánál és Mohácsnál 22,5 fok.

A Tiszán mérhető hőmérsékletek: Tiszabecs 23,3; Tokaj 25, Szolnok 20, Szeged 26 fok.

Az Adrián több felé lehet felhős az ég, eső is várható, a tenger 25 fokos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!