Durva

2021.12.19. 06:25

Késett az iskolából, ezért fojtogatni kezdte diákját egy kézdivásárhelyi tanár

A fiatal fiú nagy igyekezetében nem vette észre a férfit, így nem engedte előre a kapuban. A tanár számon kérte rajta két hibáját, majd nekiesett.

Felháborító esetről számoltak be, ami szerint a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum egyik tanára brutális módon esett neki az egyik tanulónak. A fiatal diák most segítségért fordult a hatósághoz.

Egy 19 éves fiú az állítja, hogy hétfőn, amikor késett az iskolából, a bejárathoz érve, egy számára ismeretlen tanár megrántotta a hátizsákjánál fogva, szemére vetette, hogy késett és nem engedte előre őt a kapuban.

Mielőtt azonban bocsánatot kérhetett volna, a tanár fenyegetni kezdte őt, és megszorongatta a nyakát. Az incidensnek három másik diák is szemtanúja volt, akik igazolják a történteket.

A Maszol oldala szerint a fiú először az iskolájához fordult segítségért, de nem tettek semmit az ügyben, viszont figyelmeztettek minden tanulót arra, hogy ne késsenek az iskolából. Csak ezután fordult segítségért a rendőrséghez.

Az intézmény később tanári gyűlést is tartott, aminek eredménye az lett, hogy nehezményezték, amiért a tanulók még nem voltak az órán. 

Az incidens kapcsán pedig elmondták, hogy a diák tett elsőre hirtelen mozdulatot és csak utána nyúlt a tanár a nyaka felé.

A rendőrség közölte, hogy abuzív viselkedés vádjával indult eljárás a kézdivásárhelyi bíróság melletti ügyészség felügyelete alatt - írja a cikk alapján a Ripost.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!