Rejtélyes haláleset

2022.06.12. 05:05

Magyar idénymunkás holttestét találták meg Németországban

A Murr folyóban találták meg egy titokzatos magyar férfi hulláját egy német kisvárosban. Állampolgárságáról csak tetoválásai árulkodtak, ám most kiderült, hogy egy tragikus sorsú idénymunkás volt az áldozat.

Kétségbeesetten hívta a rendőrséget az a mit sem sejtő járókelő, aki egy holttestet fedezett fel a németországi Burgstetten városában. A férfi a Murr folyó mentén sétált a helyi Lauterwiesen utca végén, amikor rábukkant a vízen lebegő testre, természetesen rögtön értesítette is a hatóságokat - írja a Bors. 
Hamarosan kiderült:
a tragikus sorsú férfi vélhetően magyar származású, ugyanis egyik alkarjára a Jani, míg másikra az Emőke feliratot tetoválták, míg egy harmadik tetoválást a mellkasára varrtak.

Azt is hamar megállapították, hogy a férfi már hetek óta nem élt, azóta a víz alatt lehetett. Mint a napokban kiderült, igazuk volt, a férfit ugyanis nemrégiben azonosították.
Ezek alapján a 41 éves erdélyi férfi szüreti idénymunkásként érkezett Németországba, ahol fel is vette a munkát, azonban nem sokkal később nyoma veszett, senki nem találta.

Az eset azonban kísértetiesen egybeesik egy érmihályfalvi férfi, a 41 éves B. János eltűnésével, amiről az Erdon.ro írt: János ugyanis április 23-án távozott otthonról, szeretteitől azzal búcsúzott: Németországba megy idénymunkára. Pár napig még elérték a férfit telefonon, azonban utoljára április 26-án beszéltek vele, ezután, mintha a Föld nyelte volna el. 

Eltűnését azonnal jelezték a román és a német zsaruknak is, azzal az instrukcióval: a férfi két alkarján két név tetoválás található, míg egy harmadik a mellkasán. Egyelőre nem tudni, hogy az eltűnt János egyenlő-e a Murr-ban talált holttesttel, ha ez így van, a rokonokat vélhetően már értesítették a történtekről. A rendőrség ugyan még jelenleg is kutatja a halál pontos körülményeit, de előzetes vizsgálatok alapján a gyilkosság lehetőségét már kizárták, így vagy öngyilkosságról, vagy pedig tragikus balesetről lehet szó. Információk szerint a férfi testét egyelőre még nem szállították haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!