Krimi

2023.05.16. 09:17

Szlovákiai buszbaleset: két magyar továbbra is mélyaltatásban van, 18-an hazajöhettek

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.

MW

Fotó: MTI/AP/TASR/Michal Svítok

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. 

A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, 

őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják.

Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani.

Kiemelte: a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek. Hangsúlyozta, hogy kollégáik a továbbiakban is segítik a baleset sérültjeit.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszámolt arról, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg 4 ember visszautasította a további vizsgálatokat.

Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra – ismertette.

A baleset okával kapcsolatban Menczer Tamás nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt mondta: addig nem kommentálja ezt, amíg a hatósági vizsgálat le nem zárul.

Kitért arra, amint a sérültek hazaszállítható állapotban lesznek, az Országos Mentőszolgálat – az orvosi protokoll szerint – segítséget nyújt a hazaszállításukban.

Kedd hajnalban megérkeztek a baleset első sérültjei a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház közleménye szerint a reggel 8 órai adatok szerint négy embert szállítottak be az intézménybe. Egyikük könnyebben sérült, három ember pedig nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – írja az MTI.

Életveszélyben egyikük sincs, állapotuk stabil, ellátásuk megkezdődött. További sérülteket is várnak, akik folyamatosan érkeznek a kórházba; érkezésükről, állapotukról várhatóan kedden 16 órakor adnak újabb tájékoztatást.

Hozzátették, hogy a személyiségi jogokra tekintettel további, bővebb információkat az intézmény nem adhat mindaddig, amíg az érintettek vagy hozzátartozóik erre engedélyt nem adnak.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!