a gyarmatosítás borzalmairól írt

2018.10.12. 15:49

Kiderült, ki kapja idén az alternatív irodalmi Nobel-díjat

Az Új Akadémia elismerését Maryse Condé francia guadeloupe-i írónő érdemelte ki.

Maryse CondČ, French writer. Credit: Ulf Andersen / Aurimages.

Forrás: Aurimages/AFP

Fotó: Ulf Andersen

A svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből létrejött új testület az után alakult meg, hogy kiderült: a Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémián kitört botrány miatt legalább egy évvel elhalasztják a 2018. évi irodalmi díj átadását.

„Munkáiban a gyarmatosítás pusztításait, a gyarmatosítás utáni káoszt olyan nyelven fogalmazza meg, mely egyszerre precíz és magával ragadó”

- indokolta döntését az Új Akadémia. A francia anyanyelvű Condé kiemelkedő művei között szerepel a szálemi boszorkányperekkel foglalkozó Moi, Tituba, Sorciere.Noire de Salem (Én Tituba, Szálem fekete boszorkánya) című és a nyugat-afrikai Bambara-birodalom történetét feldolgozó 1980-as Segu című regénye.

Börtön lett a botrány vége

A 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását májusban halasztották el, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson és férje, Jean-Claude Arnault botránya miatt. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt szexuálisan zaklatott, és szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. Az is kiderült, hogy költő felesége révén, aki tagja volt a díjat odaítélő testületnek, éveken át még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét. Jean-Claude Arnault-t végül a hónap elején kétrendbeli nemi erőszak miatt két év börtönbüntetésre ítélték. A 72 éves férfit a bíróság bűnösnek találta abban, hogy 2011-ben kétszer megerőszakolt egy fiatal nőt egy stockholmi lakásban.

Az Új Akadémia felkérte az összes svéd könyvtárost, hogy nevezzen alkotókat az elismerésre. A világ minden tájáról lehetett pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két megjelent könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg.

A nevezések lezárulta után az Új Akadémia nyilvános szavazást indított, és a négy legnépszerűbb szerző került a zsűri elé. A testület korábban bejelentette, hogy december 11-én, egy nappal a díj ünnepélyes átadása után az Új Akadémia feloszlik.

Borítókép: Maryse Condé

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!