edzőváltás

2020.10.19. 14:35

Bölöni lett a Panathinaikosz edzője

A jövőben Bölöni László irányítja a görög labdarúgócsapat szakmai munkáját.

Az athéni klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a délutáni edzést már a 67 éves új vezetőedző tartja, a hivatalos bemutató pedig kedden lesz.

Kiemelték, hogy Bölöni játékosként BEK-et nyert a Steaua Bucuresti gárdájával 1986-ban, légióskodott Belgiumban és Franciaországban, míg a román válogatottban több mint száz alkalommal lépett pályára. Emlékeztettek, hogy 41 éves korától edzősködik, dolgozott egyebek mellett belga, francia, portugál és görög (PAOK) kluboknál, illetve irányította a román válogatottat. Idén már két belga csapatnál (Royal Antwerp, Gent) is megfordult, legutóbbi állomáshelyén augusztusban írt alá, de három mérkőzés után, egy hónappal ezelőtt távozott.

A 20-szoros görög bajnok Panathinaikosz a most zajló bajnoki idényben négy mérkőzés után még nyeretlen, két döntetlennel és két vereséggel a 11. helyen áll a 14 csapatos mezőnyben.

A görög gazzetta.gr sportoldal információja szerint Bölöni megbízatása 2022 nyaráig szól, éves fizetése pedig eléri a 400 ezer eurót.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!