nba

2021.01.18. 08:54

A Knicks kiütötte a Celticset

A keleti főcsoportban második Boston Celtics vasárnap hazai pályán váratlan, egyúttal súlyos, harmincpontos vereséget szenvedett a New York Knickstől az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A Boston egymást követő öt győzelem után kapott ki, a vendégcsapatnak pedig öt vereség után sikerült újra nyernie.

A vendégeknél Julius Randle és RJ Barrett egyaránt dupla duplával zárt: előbbi 20 pontja mellett 12 lepattanót szerzett, utóbbi mérlege 19 pont és 11 lepattanó volt.

A New York Knicks 2016. március 9. óta nem győzött ilyen magabiztos különbséggel, akkor a Phoenix Suns ellen nyert 128-97-re. A Boston pedig 1997. november 4. óta nem maradt alul ennyire egyértelműen a Knicksszel szemben, amely akkor 102-70-re bizonyult jobbnak.

A Celtics a 2016-os rájátszásban ért el legutóbb hasonlóan alacsony pontszámot, az Atlanta Hawks ellen 72-t. Az alapszakaszban pedig 2015. január elején, amikor a Miami Heattől 83-75-re kapott ki. A harmincpontos különbségre 2018. május 19. óta nem volt példa, akkor a Cleveland Cavaliers múlta felül a Bostont 116-86-ra.

A Chicago négymeccses nyeretlenségi sorozatát tudta lezárni Dallasban, ahol 117-101-re bizonyult jobbnak a házigazda Mavericksnél. Az összecsapás során a Bulls védelme és kispadja is nagyszerűen működött, előbbiben 14 labdaszerzéssel jeleskedtek, míg a cserék külön pontcsatáját 61-22-re nyerték a vendégek. A dallasiaknál Luka Doncic tripla duplával zárt: 16 lepattanója mellett 15 gólpassza volt, miközben 36 pontjából 30-at az első félidőben szerzett.

A Denverben Nikola Jokic hiába jutott 35 pontig, 14 lepattanóig és kilenc asszisztig, a Nuggets 109-105-re kikapott a vendég Utah Jazztől, amelynek legeredményesebb játékosaként Jordan Clarkson csereként 23 ponttal végzett.

A Sacramento De'Aaron Fox 43 pontos karriercsúcsából – a mezőny legeredményesebb játékosaként 13 gólpasszt is elkönyvelhetett -, valamint Marvin Bagley III 26 pontjából és 10 lepattanójából nem tudott profitálni, így legutóbbi hat meccséből ötödször szenvedett vereséget. A győztes New Orleans Pelicansben Zion Williamson 31, Brandon Ingram pedig 22 ponttal járult hozzá, hogy csapatuk öt vereség után ismét nyerni tudott.

Eredmények:

Boston Celtics-New York Knicks 75-105

Los Angeles Clippers-Indiana Pacers 129-96

Sacramento Kings-New Orleans Pelicans 123-128

Denver Nuggets-Utah Jazz 105-109

Dallas Mavericks-Chicago Bulls 101-117

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!