Európa-liga

2022.04.27. 13:10

Gulácsiék a skót bajnok ellen játszanak az elődöntőben

Csütörtökön rendezik a labdarúgó Európa-liga elődöntőinek első mérkőzéseit, a három magyar játékost foglalkoztató RB Leipzig otthon a skót bajnok Rangersszel találkozik.

Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata három éven belül a második elődöntőjére készül valamelyik európai kupasorozatban, a 2019/20-as idényben a Bajnokok Ligájában szerepelt a négy között.

A két csapat története során csak egyszer találkozott, ráadásul akkor is csak egy barátságos mérkőzésen, a 2017 januárjában rendezett találkozón a német együttes Yussuf Poulsen duplájának is köszönhetően 4-0-ra nyert.

A Leipzig korábban egyszer csapott össze skót csapattal a nemzetközi kupákban, az Európa-liga 2018/19-es kiírásának csoportkörében a Rangers ősi riválisával, a Celtic Glasgow-val szerepelt azonos négyesben, otthon 2-0-ra győzött, a skót fővárosban pedig 2-1-re kikapott.

A Rangersnek, amely a legjobb 16 közé jutásért egy másik német csapatot, a Borussia Dortmundot búcsúztatta, ez lesz története 50. mérkőzése német rivális ellen. A skótok vendégként korábban nem sok sikernek örülhettek, a sárga-feketék otthonában aratott februári győzelmet megelőzően 23 találkozóból idegenben csak hármat nyertek meg.

A skót bajnok egyik legnagyobb sztárja Aaron Ramsey, a walesi válogatott kiváló középpályása pedig újra szembe kerülhet Gulácsival, akinek kétszer is beköszönt 2019 novemberében a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

A másik ágon angol-német összecsapást rendeznek, a Premier League-ben szereplő West Ham United az Eintracht Frankfurtot fogadja. A két együttes történetének eddigi egyetlen párharcát is egy európai kupa elődöntőjében rendezték, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1975/76-os idényében a négy között a Frankfurt 2-1-es hazai sikerét követően 3-1-es angol győzelem született az Upton Parkban.

A párharcok visszavágóit jövő csütörtökön rendezik, a döntőre pedig Sevillában kerül sor május 18-án.

Európa-liga, elődöntő, 1. mérkőzések:

csütörtök:
RB Leipzig (német)-Glasgow Rangers (skót) 21.00
West Ham United (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 21.00

Borítóképünkön Gulácsi Péter kapus. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában