Tenisz-US Open

2022.09.06. 10:12

Nadal már a nyolcaddöntőben búcsúzott

A korábbi világelső Rafael Nadal már a nyolcaddöntőben búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság férfiversenyében.

Rafael Nadal a Frances Tiafoe elleni meccsen

Forrás: Lev Radin

Fotó: Anadolu Agency via AFP

A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol játékost hétfőn a 22. helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe győzte le négy szettben. A 3 óra 32 perces mérkőzésen a győztes 18, a vesztes kilenc ászt szervált, ám utóbbinak ugyanannyi kettős hibája is volt.

A másodikként rangsorolt Nadal januárban megnyerte az ausztrál, júniusban a francia nyílt bajnokságot, júliusban pedig elődöntős volt Wimbledonban, de sérülés miatt visszalépett, vagyis sorozatban 22 Grand Slam-mérkőzésen győzött. A legutóbbi 16 Grand Slam-tornán, amelyen indult, kivétel nélkül eljutott legalább a negyeddöntőig, de most ez a sorozata is megszakadt.

Tiafoe a 2019-es Australian Opent után másodszor jutott negyeddöntőbe Grand Slam-tornán. A meccs után elmondta, segítette a játékban, hogy esélytelennek tartották.

Néhány éve, amikor Rafával találkoztam, azt mondtam, jó ellene játszani. Ma viszont, amikor kimentem a pályára, ránéztem a csapatom tagjaira, és azt mondtam: ma nyerjünk! Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a US Opent. Végig akarok menni az úton, de még mindig nem érzek nyomást magamon. Csak azért vagyok itt, hogy nagyszerűen teniszezzek, és élvezzem a játékot

 – nyilatkozta.

A 24 éves Tiafoe korábban kétszer találkozott Nadallal, de egyetlen szettet sem tudott nyerni, sőt még bréklabdáig sem jutott el ellene.

Találhatnék kifogásokat, de egyszerű, ami történt: ha nem azon a szinten játszol, amelyen kellene, akkor nem nyerhetsz. Ma az ellenfelem volt a jobb játékos. Panaszkodhatnák sok minden miatt, de nem hiszem, hogy az változtatna a helyzeten. Kritikusnak kell lennem önmagammal

 – mondta Nadal.

Egy nappal korábban az elsőként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev is kiesett, így 22 év után fordult elő ismét, hogy az első két kiemelt nem jutott a negyeddöntőbe New Yorkban. Tiafoe következő ellenfele a kilencedik kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz.

Eredmények, nyolcaddöntő:
   férfiak:
Tiafoe (amerikai, 22.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3
Sinner (olasz, 11.)-Ivaska (fehérorosz) 6:1, 5:7, 6:2, 4:6, 6:3
   korábban közölt hétfői eredmény:
Rubljov (orosz, 9.)-Norrie (brit, 7.) 6:4, 6:4, 6:4

   nők:
Ka. Plisková (cseh, 22.)-Azarenka (fehérorosz, 26.) 7:5, 6:7 (5-7), 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 6.)-Collins (amerikai, 19.) 3:6, 6:3, 6:2
   korábban közölt hétfői eredmények:
Swiatek (lengyel, 1.)-Niemeier (német) 2:6, 6:4, 6:0
Pegula (amerikai, 8.)-Kvitova (cseh, 21.) 6:3, 6:2
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában