Sportszerűség

2022.09.09. 12:47

Több mint ötven ország ünnepelt a nemzetközi fair play napon

Már több mint ötven országban ünnepelték meg a World Fair Play Day-t, vagyis a nemzetközi fair play napot.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Nemzetközi Fair Play Bizottság kezdeményezésére három éve négy szervezet nyilvánította a fair play világünnepévé szeptember 7-ét, ugyanis 1963-ban ezen a napon alapították meg Párizsban a sportszerűség nemzetközi szövetségét.

Deregán Gábor, a Nemzetközi Fair Paly Bizottság elnöki irodavezetője az MTI-nek elmondta, hogy a központi ünnepséget Brüsszelben tartották, ahol beszédet mondott Kamuti Jenő, a bizottság elnöke, aki ezúttal is kiemelte a fair play fontosságát, és örömét fejezte ki, hogy egyre több országban tartják meg a világnapot. Deregán Gábor megemlítette, tavasszal felhívással fordultak az egyes országok fair play bizottságaihoz, hogy - lehetőleg faültetéssel - ünnepeljék meg szeptember 7-ét.

Több mint ötven ország, köztük Bahrein, Guatemala, Pakisztán, Lengyelország és Mexikó reagált a felhívásunkra, azóta is folyamatosan érkeznek a fotók és a videofelvételek a faültetésekről. Mi tavaly a Népligetben ültettünk fákat, és most a IX. kerületi nagy egyesület, az FTC utánpótlás sportolói és fair play-díjasai rendbe tették a környezetet és virágot ültettek az emléknapon 

- mondta.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában