szumó-vb

2018.07.22. 13:38

Világbajnok lett a szumós Végh Richárd

A magyar versenyző a 85 kilogrammos kategóriában gyűrte le összes ellenfelét a tajvani vb-n.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) vasárnapi tájékoztatása szerint az érdiek 17 és fél éves versenyzője imponáló magabiztossággal szerepelt egész nap, és az ukrán Makszim Csibulnyak ellen döntetlen után, megismételt fináléban, kiélezett küzdelemben szerezte meg a vb-címet.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke a Lokálnak azt mondta, a Taipeiben jelenleg küzdőtérre lépő magyar válogatottban több olyan alapember van, akik a jövő magyar szumósai lehetnek.

„Végh Richárd teljesítménye fantasztikus. Ő is, és Szilágyi Erik is indult már korábban – többek között – felnőtt versenyeken is, ahol szintén letették a névjegyüket. Bízom benne, hogy Végh sikere erőt ad a többi magyar indulónak is, hiszen ne feledjük: Ázsiában egy nagyon népszerű sportágról beszélünk. Nagyon erős mezőny jött össze gyakorlatilag mindegyik súlycsoportban” – nyilatkozta a lapnak Ancsin László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában