zene

2018.04.23. 13:52

Alig 2 hónap múlva Magyarországra érkezik az Arcade Fire

A kultbanda június 17-én ad koncertet Budapesten.

Guy Aroch Photographer AG47 LLC

A 2000-es évek elején kevesek által ismert amatőr zenekar gyakorlatilag pillanatok alatt vált kultegyüttessé. Az Arcade Fire első magyarországi koncertjét június 17-én a Papp László Budapest Arénában adja majd.

A Win Butler-Regine Chassagne házaspár köré épülő zenekar 2001-ben alakult Montrealban. Egy 2003-ban kiadott EP, és közben számos tagcsere után a zenekar ma ismert formáját 2004-re, a Funeral című nagylemez idejére vette fel. Az induló Arcade Fire zenei világára sok minden hatott: hallhatjuk benne a 70-es évek artpopját, David Bowie, a Roxy Music és a

Talking Heads világát, Neil Young folk-rockját, Bruce Springsteen amerikai történetmesélős rockzenéjét, vagy a 80-as évek alternatív rockját, főként a Pixies úttörő gitárzenéjének a hatását, vagy az R.E.M. érzékeny-intellektuális világát. Ezekre aztán később további rétegek rakódtak.

A Funerallal a zenekar egyik pillanatról a másikra befutott – a megjelenéskor az együttes még csak titkos tipp volt, ám miután az egyik zenei sajtótermék kapta fel a másik után, az együttes köré egyre nagyobb és lelkesebb rajongótábor kerekedett. Neon Bible című második nagylemezüket – melynek nagyzenekari felvételei egyébként Budapesten készültek -

már előzetes érdeklődés fogadta, és az Arcade Fire-ből nem lett egylemezes csoda, hiszen a masszív és szélesebb zenei spektrumot átfogó második albummal a zenekar képes volt szintet lépni és megfelelni a várakozásoknak.

Ugyanígy tudtak kicsit mindig mást mutatva, változtatva továbblépni a színes, szokás szerint számos zenei világra (a folktól a new wave-en át a posztpunkig) reflektáló 2010-es Suburbs-zel, amivel a zenekar tulajdonképpen a csúcsra ért, hiszen az angol és az amerikai slágerlistát is vezette, és az elektronikát, a táncos elemeket erősítő 2013-as Reflektorral.

Az Arcade Fire aktuális nagylemeze a 2017-ben megjelent Everything Now, amire nagyon rágyúrt az együttes, hiszen számos ismert producert (többek közt a daft punkos Thomas Bangaltert, a több lemez óta hűséges alkotótársat, a korábban a Coldplay felől ismerős Markus Dravst, és a Portishead-vezért, Geoff Barrow-t) mozgosított. Nagykiadóhoz szerződtek, a lemez pedig minden addiginál elektronikusabb és poposabb lett, de az Arcade Fire-nek még ez is jól áll: a reggae és a soul is otthon van náluk, és még egy ABBA- stílusgyakorlat is tud kúl lenni az amerikai-kanadai együttes kezében.

És mire számíthatunk a koncerten? Egy hatalmas energiákat mozgósító, őrültmód átszellemülten zenélő, turnémuzsikusokkal kiegészülő együttesre, és persze az eddigi legjobb számokra, életmű-keresztmetszetre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!