Hatos fogat

2017.12.13. 17:19

Bon Jovi is bekerül a Rock and Roll Hírességek Csarnokába

A 2018-as „újoncok” között lesz Bon Jovi mellett a The Cars amerikai rockegyüttes, a Dire Straits, a The Moody Blues, valamint a néhai Nina Simone és Sister Rosetta Tharpe is.

A rockmúzeum szerdai bejelentése szerint a hatos fogatot 19 jelölt közül választották ki, köztük volt a nagy esélyesnek tartott angol alternatívrock-banda, a Radiohead is.

A gitárjáték egyik úttörőjeként ünnepelt Tharpe-ot, akit a „rock `n' roll keresztanyjaként” is emlegetnek, az Award for Early Influence elismeréssel iktatják be a csarnokba. Az amerikai énekes-dalszerző 1973-ban halt meg.

Ugyancsak posztumusz kerül a hírességek közé Nina Simone. A 2003-ban elhunyt amerikai énekesnő, zongorista és emberi jogi aktivista olyan előadóművészekre volt hatással, mint Alicia Keys és Aretha Franklin.

Az 1976-ban, Bostonban alapított The Cars-t a new wave és a klasszikus rock képviselőjeként ünneplik. A bandának harmadik, míg a Livin' on a Prayer és az I'll Be There for You című slágereket jegyző Bon Jovinak második nekifutásra sikerült bejutnia a rockhírességek közé.

A csarnok a progresszív rock képviselői előtt is megnyitotta a kapuit, amiből ezúttal a The Moody Blues angol rockegyüttes profitált. A Dire Straits angol rockegyüttest alkotó testvérpár, Mark és David Knopfler pedig blues-zal vegyített zenéjének köszönheti az elismerést.

Az Ohio állambeli Clevelandben található Rock and Roll Hírességek Csarnokába minden évben a könnyűzene történetének azon jelentős alakjait jelölhetik, akiknek legalább 25 évvel korábban jelent meg az első albumuk. A jelöltekről egy művészekből, zenetörténészekből és a lemezipar képviselőiből álló ezerfős testület szavaz, és a nagyközönség is leadhatja a voksát a csarnok honlapján.

A 33. beiktatási ceremóniát április 14-én tartják a clevelandi Public Auditoriumban. Az estre januártól lehet jegyet vásárolni, és a ceremóniát később az HBO is levetíti.

Borítókép: Bon Jovi a Rio de Janeiro fellépésén 2017 szeptember 22-én

 AFP PHOTO / MAURO PIMENTEL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!