2004.10.15. 14:10
Élre tört Bush kihívója
John Kerry került ki győztesen az amerikai elnökjelöltek harmadik televíziós vitájából is. Ezúttal főként belpolitikai kérdésekről esett szó.
Alig három héttel az amerikai elnökválasztás előtt Tempében, az arizonai egyetemen vívott meg egymással George W. Bush és kihívója, John Kerry. A republikánus elnök szélsőbaloldalinak nevezte demokrata ellenfelét, aki a gondoskodó államra helyezi a hangsúlyt. Ezzel szemben Kerry a munkások védelmezőjeként mutatta be magát. Úgy vélte: a több mint hetven évvel ezelőtti nagy gazdasági válság óta Bush kormányzása alatt vesztettek el munkahelyeket.
Noha a vita hivatalosan a belpolitikára korlátozódott, a jelöltek megerősítették Irakkal és a külpolitikával kapcsolatos álláspontjukat. Kerry szerint Bush sajnálatos módon háborúba taszította az országot, s az Egyesült Államok nem lett olyan biztonságos, mint amennyire az kívánatos lenne.
Az elnök természetesen megvédte kormányának haladását a terror elleni küzdelemben.
– Az al-Kaida terrorszervezet vezetőinek háromnegyede meghalt vagy fogságba esett – közölte.
Sokszor apróságokon múlott a győzelem
Az első televíziós vitát Kennedy folytatta Nixonnal, negyvennégy évvel ezelőtt. A tévépárbaj azóta hagyománnyá vált. A képernyős szereplésnél nemegyszer csupán egy aprócska baki vagy éppen a pillanatnyi előnytelen kinézet döntött. 1960. – Richard Nixon és John F. Kennedy Kennedy fiatalos energiája hatással volt a nézőkre. Nixon a sminkelés ellenére megizzadt a reflektorok fényében – és elveszítette a választást. 1976. – Jimmy Carter és Gerald Ford A hivatalban lévő Ford megbukott a külpolitikán: Kelet-Európában nincs szovjet befolyás – jelentette ki. Carter mindezt tényekkel cáfolta – és győzött. 1980. – Jimmy Carter és Ronald Reagan Reagannek egyetlen mondat elegendő volt: „Jobban megy ma önöknek, mint négy évvel ezelőtt?” – kérdezte a közönséget. A választók egyértelmű nemmel válaszoltak – és leváltották Cartert. 1992. – Bill Clinton és George Bush Egy nyilvánvalóan unott pillantás az órájára, megpecsételte Bush sorsát: az elnök azt a benyomást keltette, mintha jobb dolga is volna – és Clinton költözhetett a Fehér Házba. 2000. – Al Gore és George W. Bush Valahányszor Bush megválaszolt egy kérdést, Gore mindannyiszor hallhatóan belesóhajtott a mikrofonba. A nézők ezt pökhendiségnek tartották – és Bush mellett szavaztak.