Ország-világ

2004.10.21. 07:53

Hírsáv

BAMA

Biotermékeket népszerűsítenek a héten
A gazdálkodók várják, hogy hozzájussanak ahhoz a 19,6 milliárd forintos támogatáshoz, amellyel az EU és a magyar állam közösen finanszírozza a 130 ezer hektáron folyó biotermelést. Utóbbi részarányát a mezőgazdaságon belül 2 százalékról 5-10 százalékra növelnék. (fl)

Rossz bizonyítványt kaptunk az uniótól
Magyarország az euróövezethez csatlakozás egyetlen kritériumát sem teljesíti. Az augusztusban véget ért 12 hónapban az átlagos infláció Magyarországon 6,5 százalék volt, szemben a 2,4 százalékos kritériummal. Az államháztartási hiány 2003-ban a nemzeti összetermék 6,2 százaléka volt, az elvárt 3 százalék helyett. (zse)

Hatalmas szemétlerakó épül Borsodban
Miskolc kommunálishulladék-elhelyezési és -kezelési gondjait is megoldja az a lerakó, amely várhatóan a jövő év nyarára készül el Hejőpapiban mintegy 4 milliárd forint értékben. Harmincöt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település szemetét hordják majd ide. (zse)

Akár be is zárhatnak a termálvíz-felhasználók
Jogszabály-változásokat szorgalmaznak a geotermikusenergia-hasznosítók, azaz a termálvíz-kitermelők. Többségükre drasztikusan emelkedő bírságok, járulékok várnak, ha nem változtatnak kitermelési technikájukon.
A környezetvédelmi terhek 2007-től gazdaságtalanná teszik a termálvíz energetikai hasznosítását. (fl)

Mol-benzint tankolnak sok helyen Romániában
Kutakat akar építeni az észak-erdélyi autópálya mentén a Mol Rt. Az olajvállalat célja, hogy elérje a 10 százalékos piaci részesedést és az országos lefedettséget. Bár a Brassó–Nagyvárad autópálya még nem készült el, már felvették a kapcsolatot az építő amerikai Bechtel képviselőjével. (fl)

Jövőre várhatóan elkészül a pécsi repülőtér
Az önkormányzat eddig több mint 2,5 milliárd forintot költött a légikikötő fejlesztésére, 2005-ig pedig további egymilliárdot. A légi közlekedés lehetősége segíti a város és térsége turisztikai eladhatóságát. (zse)

Saját részvényeket vásárolnak
A BorsodChem Rt. 2004. október 20. és 2005. március 31. között, folyamatos részvényvásárlási program keretében a társaság számára saját részvényeket vásárol.
A cél a saját részvények arányának 10 százalékra emelése, ami a tulajdonosi szerkezet javítását szolgálja. (zse)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában