2004.10.22. 01:28
HÍRsáv
Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus egyház
A Magyar Katolikus Egyház az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az Országgyűlés a jövő évi költségvetési törvény jelenlegi tervezetét fogadja el. Ezt Veres András püspök mondta csütörtökön. Sérelmezi, hogy az új költségvetés előkészítésekor semmiféle szakmai egyeztetést nem folytattak az egyházzal az őket érintő kérdésekről.
Százharmincötmillióba került a találkozó
Százharmincötmillió forintba került a baloldali állam- és kormányfők balatonőszödi csúcstalálkozója. A biztosítás 55 millió forint, a szállás,
a technika, a közlekedés és a tolmácsolás 80 millió forint volt. A múlt csütörtöki és pénteki, Haladó kormányzás című csúcstalálkozón tizenegy baloldali állam- és kormányfő vett részt.
Mádl Ferenc tábornokokat nevezett ki
Mádl Ferenc vezérőrnaggyá léptette elő Galambos Lajos dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. Dandártábornokká nevezte ki Kustra József és Lapid Lajos rendőr ezredest. Nyugállományú határőr dandártábornokká Kiss Lajos nyugállományú határőr ezredest, és dandártábornokká Makk László ezredest, a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetőjét.
Hiller érték alapú politizálást szeretne
Hiller István MSZP-elnök a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése után közölte: erősíteni kívánja az érték alapú politizálást. „Szeretném, ha ebből kerülne levezetésre a politikai gyakorlat.” Hiller István megköszönte a köztársasági elnöknek azt, amit a nyugodt kormányváltásért tett.