2004.10.26. 01:31
HÍRsáv
Fidesz: a szemfényvesztés költségvetése
A „szemfényvesztés költségvetésének” nevezte a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslatot Varga Mihály a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának hétfői budapesti tanácskozásán. A javaslatot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több ponton értékelhetetlennek minősítette – mondta a fideszes politikus, volt pénzügyminiszter.
Húsz nap elzárás rendzavarásért
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabálysértési csoportja tegnap 20 nap elzárást szabott ki B. Diánára rendzavarás miatt. B. Diána október 23. napján a kora délutáni órákban Budapesten, a VIII. kerületi Rákóczi téren szórólapokat osztogatott. A járókelők közül egy a nemtetszését fejezte ki, mire B. Diána egy ismert, visszatetszést keltő karlendítéssel válaszolt.
Helyes a jegybanki törvény módosítása
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők támogatásával általános parlamenti vitára alkalmasnak találta a jegybanktörvény módosítását. Az ellenzéki képviselők a tervezett változtatást a Magyar Nemzeti Bankban a monetáris politikába való súlyos beavatkozásnak ítélték, ami ellentétes az Európai Unió gyakorlatával.
Hivatalos szerződés lehet a faxos üzenet
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága tegnap tárgysorozatba vette azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a telefaxon történő üzenetváltás írásos szerződésnek minősüljön. A polgári törvénykönyv végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet írásbeli szerződésnek ismeri el a levélváltást, a táviratváltást és a telexet is – mondta Font Sándor független képviselő, aki Kerényi Jánossal (Fidesz) jegyzi az indítványt.
A miniszter közelítené az iskolai normatívát
Jövő évtől az oktatási tárca közelítené az önkormányzati és egyházi iskolába járó diákok utáni normatívákat – mondta Magyar Bálint. – Az én célom az, hogy ne legyen különbség magyar és magyar diák között aszerint, hogy egyházi vagy önkormányzati iskolába jár – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: – így is rendkívül nagyvonalú támogatási rendszer az, amely az egyházi iskolák vonalán érvényesül.
Elindult a befogadó falu modellkísérlet
Elindult az otthontalan családok társadalmi integrációját segítő, úgynevezett „befogadó falu” modellkísérlet, a programra a szociális tárca idén 30 millió forintot biztosít – mondta Vecsei Miklós, a hajléktalanok ügyeivel megbízott miniszteri biztos hétfőn.
Feloszlatta magát Polgár képviselő-testülete
Feloszlatta magát Polgár város önkormányzati képviselő-testülete; a döntésről Baranya György alpolgármester tájékoztatott. Elmondása szerint a 13 tagú testületből kilencen szavaztak a feloszlatás mellett.