2004.10.28. 01:07
Országszerte betiltották a fűszerpaprika eladását
Mától tilos fűszerpaprikát árusítani a boltokban. A már megvásárolt paprikák közül csak azok fogyaszthatók, melyeknek szavatossági ideje jövő év április 15-e után jár le.
A kormány szerdán azért döntött a paprika forgalmazásának tilalmáról, mert három fűszerforgalmazó cég, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt., a Szegedi Fűszerpaprika Rt., valamint a Sü-kösdi Házi Pirospaprika Kft. termékeiben az aflatoxin gombaméreg mennyisége meghaladja a megengedett szintet. A Világgazdaság információi szerint a boltokban lévő őrleményekben a határérték nyolcvanszorosát is eléri a mérgező anyag. Ennek akkor lehetnének káros hatásai, ha valaki legalább fél kiló paprikát enne meg.
A gombafertőzött fűszerpaprika spanyol és brazil importból került az országba. A legnagyobb hazai feldolgozónál, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt.-nél kétlik, hogy az importfűszer a megengedett határérték nyolcvanszorosával lenne fertőzött.
Ahogy Lakatos Lajos vezérigazgató lapunknak elmondta, a spanyol és brazil cégek több ezer tonna őrleményt szállítanak a nyugat-európai piacokra, s onnan még nem érkezett panasz – tudomása szerint.
Az itthon évente elfogyasztott ötezer tonna fűszerpaprikából kétezret a feldolgozóipar használ fel. Vida László, a pécsi Délhús Rt. termelési igazgatója elmondta, hogy a húskészítményekhez kizárólag ellenőrzött őrölt paprikát, fűszerkeverékeket használnak fel.
Magyarországon egyébként 8-10 ezer tonna fűszerpaprikát gyártanak évente, aminek 60 százalékát exportálják. Idén azért került be külföldi őrlemény is, mivel a tavalyi aszályos nyár miatt jóval kevesebb paprika termett. A magyar fűszerpaprika kilójáért négy eurót, vagyis ezer forintot is megadnak Nyugat-Európában. A spanyol vagy brazil paprikához ezzel szemben 600-700 forintért is hozzá lehet jutni. Magyar paprikából szinte bármennyit el lehetne adni az unióban – tette hozzá Lakatos Lajos. Ezt jelzi az is, hogy a kalocsai gyár évi 3 ezer tonnás termeléséből 2 ezer tonnát kint értékesítenek.