Ország-világ

2004.11.18. 13:26

A főváros egységes parkolási rendszert szeretne Budapesten

A fővárosi önkormányzatnak is nagy szerepe van a mai vitákkal terhelt parkolási állapotok kialakulásában, mivel "hagyta, hogy így szétspricceljen az egész parkolási helyzet" - jelentette ki a városüzemeltetési bizottság elnöke csütörtökön Budapesten.

BAMA

A parkolással, a kerékbilincselések jogszerűségével összefüggő viták túlnyomórészt azokban a belső (VI., VII., VIII.,  IX.) kerületekben pattantak ki, ahol egy bevételérdekelt cég, a  Centrum Kft. tevékenykedik - mondta sajtótájékoztatón Lakos Imre,  aki egyúttal az SZDSZ budapesti elnöke. 

A politikus nehezményezte, hogy az elmúlt hetekben minden  parkolással összefüggő negatívumért a fővárosi önkormányzatot  marasztalták el.  Kijelentette: csak a kerületek állnak jogviszonyban a Centrummal. Fura dolog, hogy az elmúlt hetek vitáiban egyszer sem  "szólaltak meg" a Centrummal szerződött kerületek vezetői.

Azt pedig végképp elfogadhatatlannak tartja, hogy a viták  kapcsán "a Centrum a fővárosra mutogat, miközben összes hasznát ő  élvezi" a parkolási rendszernek.
 
Az elnök közölte: azt szeretnék, ha a jelenlegi helyzeten  változtatni tudnának, egységes szabályok lennének Budapesten.  Ezáltal megszűnne az a helyzet, hogy mindenki másra mutogat.

A kerékbilincselési viták kapcsán megjegyezte, hogy törvényi  előírások alapján folyhat ez a tevékenység. A főváros múlt havi  rendeletmódosítására pedig csupán a jogszabályok közti összhang  megteremtése miatt volt szükség. A kerékbilincseléshez azokban a  kerületekben is szükség van a közterület-felügyelők intézkedésére,  ahol a Centrum üzemelteti a rendszert. 

A szabaddemokrata politikus emlékeztetett Budapest speciális  helyzetére, a kétszintű önkormányzatiságra. Mint mondta, ebben a  kerületek a hozzájuk tartozó közterület-felügyeletekkel együtt a  fővárostól függetlenül járnak el hatósági ügyekben.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában