2004.11.02. 06:23
Aki sokat markol, mindig keveset fog
Bassam Tibi, a göttingeni egyetem professzora válaszút elé került. Mint oly sok Európában élő, de a Közel-Keleten született társa, kénytelen Nyugat vagy Kelet mellett dönteni. Ő, mint könyvéből kiderül, nem szívesen választja egyiket sem. Helyesebben mindkettőt akarja, egyéni értékítélete szerint. Döntését csak helyeselni lehet. Művében erre próbál igazolást nyújtani. Kétségtelenül alaposan. Ám az izgalmas részek olykor terjengősségbe csapnak át, s néha a magyarázatokból is elég volna kevesebb. Kétségtelenül igaz, a Korán a békét hirdeti. Azzal is nehéz vitatkozni, hogy az iszlám szent könyvébe sok mindent belemagyaráztak. Megpróbálták a szent szöveggel igazolni az ordas eszmék áradását, a gyilkosságokat, az erőszakot. Ez épp úgy nem nyújt megoldást korunk problémáira, mint a Nyugatnak a szerző kifogásolta támadókedve. A könyvet olvasva mégis a régi magyar mondás jut az ember eszébe. A kevesebb több lenne. (Bassam Tibi: Keresztes háború és dzsihád, Corvina, 2004)