Ország-világ

2004.11.10. 07:01

Éjjeli műszakban a lélek

A fejünkben éjszakánként lepergő filmek kódolt üzenetek. Ne hagyja őket figyelmen kívül, inkább próbálja megfejteni az értelmüket. Az álom a lélek telefonhívása, tudatunk ismeretlen mélységeiből szóló figyelmeztetés.

Árvay Tivadar

[caption id="" align="alignleft" width="267"] A rossz álmoktól sem kell félnünk, inkább próbáljuk értelmezni őket. Ha beismerjünk hibáinkat, szép jövőt vetítenek előre az éjszaka pergő képsorok.
[/caption]Módosult tudatállapot – leginkább így írható le az alvásnak az a szakasza, amelyben álmaink keletkeznek. Ilyenkor emlékezetünk és képzeletünk képei keverednek a valóság elemeivel. C. G. Jung (1875–1961), a neves svájci pszichiáter kijelentette: „Az álom az álmodó belső környezetét ecseteli, azt, aminek igaz és valós voltát a tudat egyáltalán nem ismeri el vagy csak berzenkedve.” Az álmok azóta is foglalkoztatják a tudósokat, de arra a mai napig nincs végleges válasz, hogy miért álmodnak az emberek. Egy dolog azonban biztos: az álmokra szükségünk van. Ezek elengedhetetlenek a megfelelő szellemi működéshez, a lelki egyensúly kialakulásához, a mindennapi életünkhöz.

Bár vannak, akik azt állítják, sosem álmodnak, a kutatások az ellenkezőjét igazolták. Az emberek többsége éjszakánként nem is egy álmot lát, de előfordulhat, hogy nem emlékszik rájuk. Egyes vélemények szerint az álom ablak a tudatalattira. A megjelenő képek sűrítmények, vagyis minden elemük valami nagyobb dolgot jelképez. Álmaink képekből, jelenetekből állnak, amelyeknek szemlélői vagyunk. Legtöbbször hiánypótlásra használjuk őket, gyakran jelennek meg bennük kétes erkölcsű vagy logikátlan elemek.

Megfejtésük érdekes és izgalmas feladat. Az éjszaka lepergő filmek jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Szakemberek szerint az álmok többsége az előző nap eseményeivel foglalkozik, egyfajta szemeteskosárként szolgál a napi történések rendszerezésekor, de megjelennek bennük rejtett énünk titkos gondolatai is. Ezek általában többször visszatérnek, figyelnünk kell rájuk, mert valóban akarnak tőlünk valamit. A visszatérő álmokban ősfélelmek, burkolt problémák, lelki gátak és titkos vágyak jelennek meg, amelyeket ébren nem tudunk vagy nem akarunk tudomásul venni. Minél gyakrabban kínoznak minket ezek az álmok, annál fontosabb lenne, hogy alaposan foglalkozzunk velük.

Éjjeli kiruccanásaink nemcsak érzelmi villámhárítók, amelyek tehermentesítik a lelkünket, hanem igazi újdonságok, énünk ismeretlen felének hírnökei. Mindez úgy működik, mintha egy távolsági telefonhívás érkezne a lelkünk mélyéről. Néha tiszta a vonal, érthető az üzenet, máskor zajosan, recsegve jut csak el hozzánk, ilyenkor időt kell szánnunk a megfejtésére. Ha eleget gyakoroljuk, a nehezen érthető jelzéseket is gyorsan meg tudjuk fejteni. Aki pontosan emlékszik álmaira, és képes őket értelmezni, az nemcsak jobban alszik majd, hanem jobban is él.

Erősen dolgozik az álmodó ember elméje

A kutatók az alvás két szakaszát különböztetik meg. Elektroencefalográfos (EEG, az agy elektromos aktivitását mérő műszer) vizsgálattal állapítható meg, hogy az alvó éppen melyik fázisban van. Kiderült, hogy az álmodó ember teste ugyan mozdulatlan, agya azonban erőteljesen dolgozik, szemei pedig gyorsan mozognak. Ezt REM fázisnak (gyors szemmozgások szakasza) nevezték el. Az alvás többi részében test és elme együtt pihen, nincsenek szemmozgások sem. Ez a non-REM időszak (gyors szemmozgások nélküli szakasz). Éjszakánként 4-5 REM perióduson esünk át, amelyek alkalmanként 15–45 percesek.

Harmonikusabb életet élhet, ha megfejti álmait

Nagy-Pál Ilona asztrológus-álomfejtő: Az álmok minden ember számára nagyon fontosak. Általuk próbál üzenetet küldeni a tudatalattink arról, milyen állapotban van a lelkivilágunk. Az álmok a rejtett szféránk hírnökei. Pontos jelzéseket küldenek egy-egy életterületünkről vagy életszakaszunkról. Keveredik bennük a jelen, a jövő és a múlt. A megoldatlan ügyek mindaddig visszatérnek, amíg szembe nem nézünk velük. Ha hajlandóak vagyunk arra, hogy észrevegyük hibáinkat, akkor álmaink minden esetben a kellemes jövőt vetítik előre. A rossz álmoktól sem kellene félnünk, hanem értelmeznünk kéne őket. Ha egyedül nem megy, keressünk fel álomfejtőt vagy sorselemzőt. Ő utat mutat, tükröt állít a páciens elé, megpróbálja felismertetni vele az álmok üzenetét. Sokan belefásulnak a mindennapokba, de egy álomfejtő szak-ember segítségével felfedezhetik belső gazdagságukat, egyéniségüket, ezáltal szebbé, kiegyensúlyozottabbá tehetik az életüket.

Mit miért álmodunk?

Álom: vizsgáznia kell valamiből, amiből egyszer már megfelelt. Most azonban nem tudott felkészülni. Megfejtés: kételkedik a képességeiben. Megijed a kihívásoktól, pedig sikerül megoldania a legnehezebb helyzeteket is. Üzenet: nem szabad alábecsülnie képességeit. Feleslegesen fél, úgyis megállja a helyét. Ön nem hamiskártyás, akinek teljesítmény nélkül, érdemtelenül sikeres az élete. Álom: mozognak és kihullanak a fogai. Hiába próbálja őket visszanyomni a helyükre, kísérlete kudarcba fullad. Megfejtés: a fogak olyan dolgot szimbolizálnak, amely ha elromlik, nem hozható helyre. Általában a szépség és az egészség elvesztésével kapcsolatos félelmeket jelképezik. Üzenet: lehet, hogy túlterheli magát, menjen szabadságra. Próbáljon minél több bókot bezsebelni a környezetétől. Álom: fontos utazásra készül, de képtelen befejezni a készülődést. Megállás nélkül csomagol, hiába keresgéli az útlevelét. Megfejtés: az elkésős álmokat látók a valóságban precíz emberek. Feszes tempót diktálnak maguknak, de kitűnően szervezik meg életüket. Üzenet: ne aggódjon annyit. Nem dől össze a világ a késéstől. Ha ezt elfogadja, nem fogják többet efféle álmok kínozni. Álom: kellemes pásztoróra előtt áll. Partnerével éppen a legkellemesebb részhez érkeznek, de a csúcs előtt megzavarják önöket. Megfejtés: ez kedvcsináló álom, a beteljesülés előtt vége szakad. Ön valószínűleg érzéki ember, de nem képes lazítani. Üzenet: engedje el magát, vetkőzze le a gátlásait. A szeretkezés nem bűn, adja át magát a szerelem gyönyörének.

Árvay Tivadar -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában