Ország-világ

2004.11.04. 06:44

„Igennel kell szavazni”

Aki magyar nemzetiségű, juthasson kedvezményesen magyar állampolgársághoz, ha kéri – hangsúlyozta nyilatkozatában Markó, az RMDSZ elnöke.

Toronyi A.

Igennel kell voksolnia Markó Béla szerint a magyarországi szavazók többségének a decemberi népszavazáson, mert csak így teljesülhet a határon túli magyarok méltányos igénye.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ért egyet az MSZP és az SZDSZ álláspontjával; azzal, hogy a két kormánypárt „nem” szavazatok leadására szólítja fel híveit. Az „igen” ugyanis lehetőséget teremthet az
alanyi jogú állampolgárság megadására, de a Parlament által később kidolgozandó más megoldásra is – fejtegette a politikus. Markó úgy véli: a későbbiekben kellene egyeztetni arról,  hogy milyen tartalma legyen a kettős állampolgárságnak.

Kétségtelenül valós veszély ugyanakkor, hogy erősödni fog a kitelepülés jelenleg is tapasztalható folyamata Erdélyben. Az RMDSZ-t ez a jelenség aggasztja a leginkább, hiszen eddig is azt támogatta, hogy a romániai magyarság a szülőföldjén boldoguljon. Ezt azonban sem rövid-, sem hosszú távon nem lehet korlátozással megoldani. Olyan helyzetet kell teremteni Erdélyben, hogy az ottani fiatalok ne akarjanak elmenni Magyarországra. „ A magyar politikai pártok egyébként népszavazás nélkül is megoldhatták volna ezt a kérdést, ha meglett volna erre a szükséges politikai szándék.”

Kasza József nyílt levele Gyurcsány Ferenchez

Katasztrofális következményekkel járó lelki traumát fog okozni a kettős állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál – írta Gyurcsány Ferenchez intézett levelében Kasza József. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arra kéri a magyar kormányfőt és Hiller István MSZP-elnököt, hogy gondolják újra a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat. A pártelnök nem osztja a miniszterelnök és az MSZP véleményét, miszerint a kettős állampolgárság megadása az elvándorlás miatt második Trianonhoz vezet.

Kampánytéma az állampolgárság kiterjesztése

Az RMDSZ és annak vezetői mindig kampányidőszakban tanúsítanak érdeklődést az olyan jelentős nemzetstratégiai gondolatok iránt, mint a magyar állampolgárság kiterjesztése és az autonómia. Markóék – mint négy évvel ezelőtt is – mindent alárendelnek a választási szempontoknak, bár ez a mostani helyzetben nemzetpolitikailag még hasznos is. A magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdésénél ugyanis szerintem nincs ma fontosabb és időszerűbb nemzetpolitikai parancsolat. Ez ugyanis kizárólag a magyar politikai akarat függvénye, és viszonylag hamar megvalósítható. Az autonómia viszont, ami szintén igen fontos stratégiai cél, csak középtávon ültethető át a gyakorlatba. Borbély Zsolt Attila az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában