Ország-világ

2004.11.29. 12:43

Morcsányi Géza dramaturg kapta idén a Gemini-díjat

Morcsányi Géza dramaturg vehette át az idei Gemini-díjat hétfőn Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A díjat azok kaphatják, akik több műfajban is eredményesen helytállnak, többféle tevékenységet végeznek magas színvonalon - mondta az alapítók nevében Vámos Miklós.

BAMA

 A Gemini-díj alapítóiról, a bírálóbizottság tagjairól szólva  megjegyezte: nem fedik fel kilétüket, mert az a céljuk, hogy a  reflektorfény a díjazottra irányuljon.

Morcsányi Gézát, a Gemini-díj mostani nyeretesét a tavalyi  díjazott, Esze Dóra író, operaénekes méltatta.
Az alapítók határozata szerint az idei díjazott a következő  évben automatikusan a zsűri egyik tagja lesz.

A Gemini-díj egy iparművészeti alkotásból, egy díszoklevélből,  valamint pénzjutalomból áll; az euróban kapott jutalom összege nem  nyilvános.
Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. 

1971-77-ig a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen folytatta  tanulmányait, majd fővárosi (Radnóti) és vidéki (Pécs, Győr,  Szolnok) színházakban volt dramaturg. 1988-ban a Interpress Magazin  szerkesztője lett, 1989 és 1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa,  1995-től a Magvető Könyvkiadó igazgatója. 1998-ban a Frankfurt ,99  Kht. igazgatója volt. A szolnoki Szigligeti Színház irodalmi  vezetője. Oroszból és angolból fordít. A Jászai Mari-díjat 1999-ben kapta.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában