Ország-világ

2004.12.08. 00:00

A Demszky család titkai

Újabb botrány pattant ki a városházán, miután kiderült: Demszky Gábor elsőszülött lánya lakást igényelt a XI. kerületben. A Reggel ennek kapcsán utánanézett annak, hogy hányszor fordulhat még elő hasonló eset.

Patay G.–Vultur Cs.

Demszky Gábor 2004-es vagyonbevallásának adatai szerint a főpolgármester nem él egy háztartásban feleséggel, élettárssal és gyerekekkel. Ugyanakkor egy televízió-műsorban, amikor családjairól faggatták azt mondta: úgy látszik, olyan családból származom, ahol imádunk gyerekeket csinálni. A Reggel ezért kutatómunkát indított, hogy kiderítsük hány felesége volt és hány gyermeke van Budapest vezetőjének.

Demszky első felesége, K. Martinné volt. Kettejük közös gyermeke a lakásigénylése miatt címlapra került Demszky Alma-Mira 1973-ban született. Egy évvel később 1974-ben született meg Demszky örökbe fogadott fia, Dániel. Demszky egy interjúban azt nyilatkozta, hogy első feleségétől már a 80-as évek elején elvált. K. Martinné úgy nyilatkozott, hogy Demszkyt apai minőségében lehetne támadni. Lányát azonban semmiképpen, hiszen magyar állampolgár, így igénybe vehet minden támogatást, ami jár neki.

Demszky 1984-ben kötött házasságot Hodosán Rózával. Második felesége kétszer, 1990-ben és 1994-ben az SZDSZ megyei listájáról szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. Ebből a házasságából nem született gyermeke. 1991-ben Hodosántól is elvált, és egy évvel később, 1992-ben feleségül vette Révai Verát. Harmadik feleségétől 2000-ben vált el, ebből a házasságából született 1994-ben Dorottya nevű lánya és 1995-ben András nevű fia. Akikkel kapcsolatban azt mondta, hogy velük a szoros kapcsolat ma is megmaradt.

Demszky Gábor negyedik felesége Németh Anikó. Ebből a házasságából egyelőre nem született gyerek. Elsőszülött lánya, Alma-Mira révén a főpolgármesternek, már két unokája van Kyra és a szintén szokatlan keresztnevű Zafira. A család azonban újabb gyermekáldás elé néz. Alma, harmadik gyermekével már a hetedik hónapban jár. [caption id="" align="alignleft" width="143"] A második feleség, Hodosán Róza
[/caption][caption id="" align="alignleft" width="148"] Révai Verától két gyereke született
[/caption][caption id="" align="alignleft" width="148"] Jelenlegi felesége Németh Anikó
[/caption]

Lakás szociális alapon

Demszky idősebb lánya, a 31 éves Alma, két évvel ezelőtt, szociális alapon lakásigénylést nyújtott be. A főpolgármester szerint azonban ezt nem lett volna szabad megtennie. Bár a XI. kerület lakásügyi bizottsága 4:2 arányban támogatta a kérelmet, Demszky megkérte lányát, hogy vonja vissza azt. – A lányom maga akarta megoldani lakásproblémáját, és a lehető legszerencsétlenebb döntést hozta – írta Demszky a közleményében. Almának így vissza kell költöznie abba a budai lakásba, ahol már négyen vannak bejelentve, édesanyja és három testvére. Budapesten sokan örülnének annak, ha ennyien jutnának nyolcvan négyzetméterre. Ilyen az, amikor szociálisan hátrányos helyzetű egy család.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában