Ország-világ

2004.12.22. 07:19

A játékra tette fel az életét

Konkoly Edit

Tóth Anita mindent megtesz azért, hogy az embereket felvidítsa. Életét a játékra tette fel, hogy a szomorúak és a bánatosak is megérezzék, mennyire szép élni.
– Nap mint nap látom azt, hogy sokan nem tudnak kibontakozni. Már azon is szomorkodnak, hogy élnek – mondja a színésznő.
Anita nem izgult, hogy a főiskola után melyik színházba kerül, de nagyon örült a Katonának. Nem bánja most sem, hogy nem kapott főszerepet. Elégedett a Zsámbéki Gábor adta feladattal a Médeiában. A karban egy
fiatal, állapotos nőt alakít, akinek még neve sincs. Mégis az egyik legfontosabb figura a darabban, hiszen az életet jelképezi, a megmaradást.
– Médeia többször vétkezik – folytatja. – Érdekes, hogy ő sem tud mások hibájából tanulni, csak a magáéból. Mindenkinek a saját kálváriáját kell végigjárnia. Médeiát a kar nem ítéli el, csupán megpróbálja az igaz utat számára is felfedni. De a másik ember lelkében zajló folyamatokat, azt hiszem, lényegében nem befolyásolhatjuk.
Nekem a születés és a halál érthetetlen. A születés olyan mértékű öröm, amelybe jó lenne elenyészni, megmaradni.
A halállal nem is igazán tud szembesülni az ember. Vagyis azzal, hogy ennyi az életünk. 

Tóth Anita

1998: Színművészeti Főiskola 1998-tól Katona József Színház Főiskolás évei előtt dolgozott a Radnóti Színházban, az Arany János Színházban és a Madách Kamarában Filmszerepei: Csinibaba, Légyfogó Jelenlegi szerepei: Puntila úr és a szolgája, Matti, Csongor és Tünde, Koccanás, Médeia


        

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában