Ország-világ

2004.12.03. 06:34

A Macskajáték hatására lett producer

Kalamár Tamásnak, az RTL klubos producernek Makk Károly Macskajáték című filmje fiatalkora meghatározó élménye.

Szilágyi Ágnes

A producer talán az Örkény István regényéből készült filmet látva döntött úgy, hogy ezt a szakmát választja. – Akkoriban elsősorban a formai kiválósága miatt volt a filmlistám első helyén – árulja el a producer. Makk Károly rendezése és Tóth János operatőri munkája nyűgözte le. – A kivételesen gyönyörű képi világ fogott meg. Az, ahogy megidéződnek a filmben az emlékek. Az ember megy az utcán, elég egy illat, és máris a múltban jár, képek jutnak eszébe. Nos, ezt varázsolta a két ember a filmvászonra is.

Kalamár Tamás később azt is hallotta, hogy a mozi egyik jelenetét többször is megismételték. Dayka Margit dühében a frissen sült fánkokat bedobja a vécébe  és lehúzza. Az operatőr addig ismételtette a jelenetet, amíg a sütemények spirálban nem távoztak a vécékagylóból. Pontosan úgy, ahogyan elképzelte. Talán egy másodperc látvány volt, ám a szakma tudja, hogy ehhez megszállottság és alázat kell. – Eltelt jó néhány év, és ismét megnéztem a filmet. Olyan pillanatokat fedeztem fel benne, amelyeket fiatalon nem. Azt gondolom, ezek a rejtett, apró kincsek tették Makk filmjét örökéletűvé.

Makk Károly

Berettyóújfalu, 1925. december 23. 1974: Macskajáték Főszereplők: Dayka Margit, Bulla Elma, Törőcsik Mari, Makay Margit, Balázs Samu Történet: Szerelemről, csalódásról, múltról és jelenről szól. Hősei idős emberek, akik ugyanolyan lángoló érzelmekre képesek, mint a fiatalok. Finom eszközökkel ábrázolja az élni vágyást és a mulandóságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában