Ország-világ

2004.12.10. 07:02

Az uniós fenyőfák uniós árat csinálnak

varga ottó

Felzúgtak a fűrészek a somogyi erdőkben is: megkezdődött a karácsonyfának való fenyők kivágása. A Csurgó környéki termelők évtizedek óta látják el az országot az ünnepi hangulat nélkülözhetetlen kellékével. Ők a legnagyobb beszállítói a fővárosi nagybani piacnak. Még Debrecenbe, Nyíregyházára is visznek árut. Legalábbis reménykednek, hogy idén is vihetnek.
Megjelent ugyanis az új konkurencia. Dániából és Norvégiából kamionszámra érkezik a normann fenyő, amely egyre népszerűbb Magyarországon is. Hasonlít a hagyományos lucra, egy kis fenyőillata is van, és ráadásul nem hullatja a tűlevelét.  Ez nagy vonzerő. Csak az tudja igazán mennyire, aki lépett már bele mezítláb a szőnyegben megbújó száraz tűlevélbe úgy húsvét táján. Tény, hogy az ára minimum a duplája a lucnak, de sokaknak megér ennyit a napi porszívózás elkerülése.
A magyar mezőgazdaságban eleve nagy a kockázat. Az unióval ez nem lett kisebb. Egy lucfenyő öt év alatt éri el a legkisebb karácsonyfa méretet, ugyanez a normann fenyő esetében 7-8 esztendő. Vagyis egy karácsonyi dán fenyődömping ennyi munkát tesz semmivé.
De hát nincs mit tenni: az Európai Unióban nem lehet vissza-küldeni a határról a szállítmányokat, csak az árakkal versenyezhetünk. De ha így van, akkor miért drágább a tavalyinál a fenyőfa a piacokon. Lehet, hogy már a termelők is úgy gondolkodnak:
ha kevesebbet adnak el, akkor azt legalább drágábban teszik. Kezdünk felnőni Európához…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában