Ország-világ

2004.12.01. 12:38

Környezetvédelmi beruházások a Csepeli II. Erőműnél

Vegyszer- és hulladéklerakó épületet adott át Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden a Csepel II. Erőműben - közölte az Atel Csepeli Vállalatcsoport.

BAMA

A 100 négyzetméteres hulladéktároló az erőmű működése közben képződő veszélyes hulladékok, vegyszerek tárolására szolgál majd, amelyet a cég eddig is a szabályok szerint végzett, de nem integrált módon.

Briglovics Gábor, a vállalatcsoport kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a beruházás értéke 20 millió forintot tett ki.

"Évente az Atel Csepeli Vállalatcsoport hulladékkezelési kiadásai 40 millió forintot tesznek ki, amely további 15 millió forint környezetvédelmi szponzorrációs költséggel egészül ki" - tette hozzá a kereskedelmi igazgató.

A közlemény tájékoztat arról is, hogy Persányi Miklós szándéknyilatkozatot írt alá Allan Walmsley-vel, az Atel Csepeli Vállalatcsoport vezérigazgatójával a cég csepeli levegő-minőségmérő konténerállomásának rendelkezésre bocsátásáról.

Briglovics Gábor közölte, hogy a 2000-ben 60 millió forintos beruházással a csepeli Szent István utcára kihelyezett tájékoztató rendszert 10 millió forint értékű fejlesztéssel hozzáigazítják az országos monitoring rendszerhez.

Ezzel Csepel folyamatosan nyomon követhető légszennyezettségi adatai interneten mindenki számára hozzáférhetővé válnak.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában