Ország-világ

2005.01.31. 00:00

A szocialisták elindultak

A Magyar Szocialista Párt megkezdte a parlamenti képviselőjelöltek állítását a 2006-os országgyűlési választásokra, s arra szólítja fel a szervezeteit, hogy ezt június 30-ig zárják le – mondta Hiller István pártelnök a hétvégi elnökségi ülés után.

BAMA

A párt áprilisi kongresszusáig  a 176 választókerület döntő többségében már meglesznek a képviselőjelöltjeink – ígéri Hiller István az MSZP elnöke.

Megítélése szerint a kormány lendületes, „a tettek kormánya”. Két érték köré csoportosítja a politikáját: igazságosság a társadalomban, és versenyképesség a gazdaságban. A két eszme együttes megvalósítása a munka-, az otthon- és a létbiztonság megteremtését szolgálja – értékelte az elnök.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette: február 7-én nevezi meg Hiller utódját a kulturális tárca élére. „A társadalmi partnerekkel való megállapodás után elérhető, hogy három és négy százalék között növekedjenek Magyarországon  a jövedelmek és ugyanannyit növekedjen a nyugdíj is” – értékelte a helyzetet Gyurcsány. 

A miniszterelnök nem támogatja a Fidesz egykulcsos személyi jövedelemadóra tett javaslatát, ami szavai szerint „túlmegy” az SZDSZ pénteki kétkulcsos javaslatán is.

A kormányfő tájékoztatása szerint az új felsőoktatási törvényt a kormány februárban terjeszti a parlament elé, és elindítják a reformot is, ami a felsőoktatás történetének legjelentősebb fejlesztési programja.
A miniszterelnök szerint emberemlékezet óta nem volt olyan alacsony az infláció Magyarországon, mint az idénre tervezett 4,5 százalék. Azonban „még mindig többet költünk, mint amennyink van”.

„Aki a magyar kormányt belpolitikusként és nem gazdasági elemzőként amiatt támadja, hogy száz forint adóból majdnem százötöt költ el, az adót akar emelni, vagy a szociális juttatásokat lefaragni” – hangsúlyozta a kormányfő.

Panaszpárt a jobboldalon

A kormány lendületesen működik. Ez a „tettek kormánya” — állítja Hiller István pártelnök. Szerinte a „Fidesz Magyar Polgári Szövetség rövidítés jelentése megváltozott mára, és azt jelenti: Fidesz Magyar Panasz Párt. Panasszal pedig nem lehet egyetlen országot sem felépíteni. Külföldön hamis adatokkal házalni, rémisztgetni, a gazdaság szereplőinek elbizonytalanodásához vezet.

Hiller a csomagtartóban

A Hiller–Gyurcsány tandem csomagtartójába került a pártelnök – mondja Szijjártó Péter, a Fidesz-MPSZ képviselője. Úgy tűnik, mára főnök-beosztott viszonyba kerültek. Gyurcsány kezdi meghatározni a párt és a kormány viszonyának feltételeit. Az nem magyarázat, hogy azért nem kormányoznak jól, mert az ellenzék állandóan akadékoskodik. Az ellenzék nem csinál mást, csak teszi a dolgát. A választási ígéreteket kéri következetesen számon a koalí- ción.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában