2005.01.29. 00:00
Megszűnő azbesztveszély
Ha elporlad, belélegezve tüdőrákot okozhat az azbeszt. Budafokon hatszázmillió forintba kerül, hogy eltávolítsák a lakóházakból.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Persányi Miklós miniszter saját szemével győződött meg a szigetelés állapotáról. Ígéri, hogy vidéken is elkezdődik a kármentesítés.
[/caption]A XXII. kerület rózsakerti lakótelepén ötvenegy olyan tízemeletes ház van, amelyben ezt a mára már betiltott szigetelési módot alkalmazták – mondta el a Reggelnek Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a Tűzliliom utcai ház alagsorában. Iván János alpolgármesterrel együtt jelentették be, hogy megkezdődik az azbeszt eltávolítása az épületekből. Az ott lakók majdnem elkerülték a veszélyes anyagot. Húsz éve tiltották be az azbeszt használatát, a lakótelep pedig 1980-ban épült.
Az azbesztmentesítés bonyolult és nagyon költséges munka. A lakótelepen hatszázmillió forintba kerül és másfél évig tart, mire az összesen ezer lakásban és környezetében megszüntetik a veszélyt. A kerület alpolgármesterének kezdeményezésére 2003-ban jött létre a Kerületi Azbesztmentesítési Alap. Ebben har-mincmillió forint van. A további szükséges 570 millió forint döntő részét európai uniós forrásokból, illetve a költségvetésből fedezik. Néhány héten belül Győrben is megkezdik az azbesztmentesítést. Ahhoz, hogy az ország öszszes veszélyeztetett helyéről eltávolíthassák a rákkeltő anyagot, 14 milliárd forintra lesz szükség.
Mi az azbeszt?
Az azbeszt kristályai olyanok, mint a horgászok horgai és úgy is viselkednek. Egy-tíz mikrométer (a milliméter ezredrésze) hosszúságú részecskéi belélegezve beleakadnak a tüdő hólyagocskáinak falába. Mivel ott is maradnak, tüdőrákot okozhatnak. Korábban általánosan elterjedt szigetelőanyag volt az azbeszt. Az építőiparban a hetvenes évektől kezdve alkalmazták. A panelekben elsősorban a pincék födémébe építették be. Az országban összesen csaknem 240 ezer négyzetméternyi felületet szigeteltek vele. Köztük lakóházak mellett irodákat, tömegközlekedési épületeket, sőt bölcsődéket, sportcsarnokokat is.Nem kell kiüríteni
A mentesítési munkálatok szervezője, Iván János is a lakótelepen lakik. – Háromezer lakó van veszélyben – mondja az alpolgármester. Tizenkétezer négyzetméterről összesen 160 tonna azbesztet kell eltávolítani. A lakásokban szerencsére csak kevés helyen használták az anyagot, a gépészeti hálózat csövei mögé építették be. A döntő mennyiség a pincék födémjén van. A lakóknak nem kell kiköltözniük a munkák idejére.