Ország-világ

2005.01.14. 08:45

Négyezer új halottat találtak Indonéziában

BAMA

Még mindig több ezer holttestre bukkannak naponta az indonéziai Aceh tartományban, ahol a közlekedési gondok is nehezítik a munkálatokat. A hivatalos közlés szerint 3809 holttestet találtak és temettek el Acehben szerdán, tizenhat nappal a természeti katasztrófát követően. A tetemek többségét, 3519-et a tartományi fővárosban, Banda Acehben és környékén találták meg.

Aceh tartományban eddig hetvenötezer embert temettek el. Az indonéz szociális ügyek minisztériuma szerint az országban több mint százhatezren estek áldozatul a szökőárnak. Renaud Vignal Franciaország indonéziai nagykövete csütörtökön bejelentette, hogy péntektől kezdi meg helyszíni tevékenységét a francia hadsereg Indonéziát segítő segélyközpontja. Működését két hadihajó és tizenegy helikopter segíti majd.

Hárommillió euró

Meghaladták a hárommillió eurót a magyar kormány, az üzleti és a civil szféra felajánlásai a szökőár sújtotta térség számára – közölte Somogyi Ferenc külügyminiszter Indonézia, Thaiföld és Srí Lanka budapesti diplomáciai képviseleteinek vezetőivel. Ezt egészíti ki az összesen négymilliárd forintnyi kormányzati hiteltámogatási keret.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában