2005.02.01. 00:00
Rosszul jár, aki taxival jár
Akár ötven százalékkal is drágulhat a taxiszolgáltatás Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés a most meglebegtetett tervezet szerint szab egységes díjtételt a taxisoknak.
A főváros rendelettervezete szerint az egységes taxitarifák bevezetése után a taxiórák egyformán 300 forintról indulnának. Kilométerenként, attól függetlenül, hogy telefonon rendelünk vagy az utcán ülünk be, 240 forint lenne a díj és percenként 60 forintra változna a várakozási díj, leánykori nevén a „ketyegő”.
Továbbá a telefonon hívott kocsiknál bevezetnék a 300 forintos kiállási díjat, ami azt jelentené, hogy a taxióra ebben az esetben a mostani 300 helyett 600 forintról indulna. Jelenleg, amint táblázatunkból is jól látszik, akkor taxizhatunk legolcsóbban, ha telefonon hívunk járművet. Így a viteldíj most kilométerenként legalább 60 forinttal olcsóbb, mint ha az utcán fognánk taxit. A rendelettervezet elfogadása negyven-ötven százalékkal emelné a szolgáltatás árát.
Ha a főváros elfogadja az előbbiekben ecsetelt tervezetet, akkor az utasok járnak a legroszszabbul, mert sokkal mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlni egy-egy utazás után. Kipróbáltuk. A Moszkva térről a legolcsóbb telefonos tarifával jelenleg 1100 forintért juthatunk el a Keletibe. Ugyanez az út a fix tarifa és a kiállási díj bevezetésével minimum 1800 forintba kerül.
A kérdés az, hogy bevállal-e ilyen mértékű emelést a főváros vagy sem. A rendeletalkotók szándéka, hogy rendet tegyenek taxifronton. Egyes becslések szerint 7200, míg más adatok szerint 5400 taxi gurul a főváros utcáin. Közülük csaknem négyezren csatlakoztak valamelyik taxicéghez. A többiek az úgynevezett mezítlábasok, ők már most is jelentősen drágábban viszik az utast, mint a cégesek.
Az utóbbi fenntart vagy bérel egy autót és tagdíjat fizet, hogy kaphassa rádión a címeket. A tagdíj állandó összeg. Társaságtól függően havi 33 és 50 ezer forint között változik. A nyolc legnagyobb budapesti taxivállalat égisze alatt valamivel több mint négyezren küzdenek a telefonos címekért.
A megélhetésüket jelentő fuvarokért cserébe havonta – a cégektől kapott adatok öszszegzése alapján – megközelítőleg 176 millió 748 ezer forint tagdíjat fizetnek. Ez egy év alatt öszszesen több mint kétmilliárd forint bevételt jelent a legnagyobb cégek tulajdonosainak. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a taxisnak nincs más választása, fizet, mint a katonatiszt, mert tíz fuvarból legalább nyolc alapja telefonos megrendelés. A cégek ebből a pénzből tartják fenn irodáikat, fizetik a reklámköltségeket és a frekvenciadíjakat.
Ha bevezetik az egységes tarifát és plusz 300 forintot rátesznek a telefonon rendelt fuvar díjára, akkor nemcsak az utasok járnak rosszul, hanem a fuvarszervező cégek is. Mert ki rendel telefonon, ha az utcán olcsóbb beülni. Ha viszont visszaesik a telefonos megrendelések száma, akkor miért éri meg a taxisnak cégben maradni és fizetni a több tízezres tagdíjat. A személyszállítók többsége egyrészt igazságtalannak tartja, hogy a „nagy lét” beszedő cégtulajdonosok tovább próbálják emelni a tagdíjakat.
Egyes vélemények szerint azért, hogy amíg lehet, minél több pénzt kivegyenek a sofőrök zsebéből. Másrészt többnyire azért panaszkodnak, hogy a tagdíjért cserébe kevés a kiközvetített fuvarcím.
– Minden taxiskolléga saját akaratából lép be egyik vagy másik cégbe. Erre senki sem kötelezi őket – mondta a Reggelnek Lengyel Sándor, a 6x6 taxi marketingvezetője. – Ha elfogadják a tervezetet, akkor 40-50 százalékos áremelés várható. Azonban ha csak 20-30 százalékkal esik vissza a piac, ezt úgy fogjuk megélni, hogy a visszaesés ellenére növekednek a sofőrök bevételei – folytatta Lengyel.
Ha így lesz, akkor csak mi, utasok járunk rosszul, pedig ez a szolgáltatás alaphelyzetben az utasokra épül. Vagy nem?
A rendcsinálásra hivatkoznak
Rusznák Imre, a budapesti díjemelésről szóló előterjesztést készítő szakbizottság elnöke korábban a rendcsinálással indokolta a hatósági ár bevezetését. Jelenleg ugyanis ahány taxistársaság, anynyiféle tarifát alkalmaznak. Rusznák szerint az ilyen átláthatatlan körülmények kedveznek az utasokat becsapó taxis hiénáknak. A politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy a telefonos rendelésért kevesebbet kell fizetni, mint ha az utcán intik le a taxit. Ezért érzi szükségét a kiszállási díj bevezetésének. Rusznák Imre nem beszélt arról, hogy a társaságok kedvezményként biztosítják az olcsóbb telefonos tarifát. Így hálálják meg az utasnak, hogy kifejezetten őket választotta, és nem véletlenszerűen fogott taxit az utcán. Az ilyen rendszer amúgy elterjedt azokon a piacokon, ahol szoros a verseny. (vz)
Pécsett rend lett
Pécsett a közgyűlés a múlt héten fogadta el, hogy legfeljebb 200 engedélyt adnak ki a taxiállomásokon lévő helyekre. Jelenleg mintegy 330-an élnek személyszállításból a városban. Mindannyian megkapják az engedélyt, ha befizetik a 8750 forintos éves helypénzt, de mindaddig nem adnak ki új engedélyt, amíg kétszáz alá nem csökken a taxisok száma. A közgyűlés a döntést a taxistársaságokkal egyetértésben hozta. A viteldíjak egységesítését a város nem tervezi, ilyen igényt a társaságok sem jeleztek. Pécsett az alapdíj 390, a kilométerdíj 160, a várakozási díj pedig 40-41 forint, utóbbi természetesen percenként.
Békésben kivárnak
Békés megyében eltérő a taxisok véleménye az egységes tarifáról. Lovász Attila, a Csaba Taxi vezetője helyesli az ötletet, de úgy érzi, ez továbbra sem oldja meg a gondot, amit a független taxisok okoznak. A hiénáknak vagy mezítlábasoknak nevezett sofőrök ugyanis jóval magasabb áron szállítják az utast. Ugyanerre a problémára tért ki Tóth Gáborné, a Thermál Taxi vezetője is, de szerinte az egységes tarifa felesleges. Békéscsabán hasonlóak az árak. Az alapdíj 300 forint, kilométerenként 150-180 forintot kell fizetni, a várakozás 30-40 forintba kerül percenként.
Néha hiénáznak
Hiénáknak nevezik azokat a taxisokat, akik becsapják az utasokat. A viteldíj többszörösét számlázzák, főként külföldieknek, akik nincsenek tisztában a helyi árviszonyokkal. A csaláshoz belenyúlnak a taxiórába. A sofőr egy gombnyomással fel tudja pörgetni a mérőt, így az többet mutat a valóságosnál. Másik módszerük, hogy kerülő útvonalon viszik az utast a megadott címre. Az ilyen és ehhez hasonló csalások ellen aligha véd majd a fővárosi rendelet. Hiszen hiába az önkormányzat állapítja meg a viteldíjat, ha a „hiéna” ugyanúgy babrálja a taxiórát. (vz)
Körmendi Gábor -->