Ország-világ

2005.01.20. 07:58

Sebes Miki vagy a hazudós Pizzafutár?

Frank Williams lassan bohócot csinál magából: Mark Webber mellett még mindig nincs második pilótája a csapatnak. Hiába fut a német Nick Heidfeld rendre gyorsabb köröket, mint Antonio Pizzonia, egyszerűen nem kap szerződést.

Méhes Károly

Sok érdek csap össze: a brazil Pizzoniát minden eszközzel nyomja a csapat benzinszállítója, a Petrobras, sőt, szerződtetése esetén hajlandó további adakozásokra. Igen ám, de a Williams motorszállítója, a BMW természetesen szívesen látna egy németet a távozott Ralf Schumacher helyén, már csak marketingszempontból is.

Arról nem szólva, hogy az eddigi direkt összevetések során Heidfeld négyszer bizonyult gyorsabbnak Pizzoniánál, sőt egy ízben a már biztos állással rendelkező Mark Webbert is elkalapálta. Tette mindezt úgy, hogy Pizzonia kívül-belül ismeri az autót, hiszen több mint egy éve teszteli, sőt 2004-ben négy futamon rajthoz is állt vele, míg „Quick Nick” (Sebes Miki) ősszel ült először az FW26-osban.

És ami szintén roppant érdekes: immár Webber is állást foglalt a jövendő csapattárs ügyében, amikor kijelentette, hogy a „Pizzafutár” – akivel ő 2003-ban a Jaguarnál töltött egy közös fél évet, amíg a brazilt ki nem rúgták – mentálisan gyenge, nem bírja a stresszt, ráadásul hazudós is, mert azt állította, hogy csúnyán bántak vele a jaguarosok…

Még kiadó helyek a 2005-ös szezonra:

Williams – 1 (Heidfeld vagy Pizzonia) Jordan – 2 (Brisco, Friesacher, Baumgartner?) Minardi – 1 (Montagny, Pantano Friesacher, Pastorelli?)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában